MHC Csapatunk

A háttérember: Weigl István

Weigl Istvánt hallgatva arra gondolok, hogy a cég logisztikai vezetőjének nem is karrier útja van, hanem története. Szakmai pályafutása ugyanis egy cseppet sem szokványos, sokkal inkább tipikus, ami tökéletesen alátámasztja azt a hétköznapi megállapítást: soha nem tudhatjuk azt, hogy hova sodor minket az élet és végül miben találjuk meg a kiteljesedésünket.

Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert

Némi túlzással azt is mondhatnám, hogy a beszélgetésünk szinte már a budaörsi központ recepcióján kezdődik, Istvánnal ugyanis itt futunk össze és üdvözöljük egymást ismeretlen ismerősként. A folytatás ezúttal szakít a hagyományokkal. A megszokott tárgyaló cseresznyevirágzását és a Fuji megunhatatlan látképét elcseréljük egy másik aspektusra – amin menet közben jót derülünk. Alig vagyunk túl az első mondatváltáson, beszélgetőtársamon érzek némi visszafogottságot. Nem csal a megérzésem, mert később István is megerősíti: nem frontember, sokkal inkább háttérembernek tartja magát - talán ebből fakad a szerény habitusa. Attitűdje viszont nem könnyíti meg a tollforgató dolgát. Életének bizonyos szakaszaira olykor rálegyint, hogy ez sem érdekes meg az sem, pedig azt gondolom, hogy nagyon is az. És nemcsak a normális értékítélet-alkotás okán, hanem azért, mert az úton felcsipegetett tudás és tapasztalatmorzsák nélkül István talán ma nem lenne ott, ahol van. Nehéz megállnom, de megígérem neki, hogy nem hegyezem ki túlságosan az EuroFleet-ig vezető utat, még sem tudom megállni, hogy ne térjek ki egy-egy oldalhajtásra, ugyanis története rendhagyó középvezetői karrier.

Van abban valami szürreális, hogy két műszaki pályán dolgozó szülő ne támogatná fiúk műszaki irányultságát, pedig Istvánéknál ez történt. A szülői ráhatás miatt, ezért az autószerelő iskola helyett szakácsnak tanult, hogy aztán egy nagy vargabetűt leírva visszatérjen a benzingőzhöz és az autókhoz.

Barna András (B.A.): A szüleid befolyása okán homlokegyenesen más irányba indult el az életed, aztán egy szép, nagy kört leírva visszatértél nagy szerelmedhez, az autókhoz. Sejteni vélem, hogy ez a kör igen sokszínű volt.

Weigl István (W.I.): A pályaválasztáskor a szüleim azt mondták: az autószerelés nehéz és piszkos munka, de az emberek enni mindig fognak, ezért legyek inkább szakács. Ebben a szakmában nagyobb perspektívát láttak, és végül is emiatt mentem ilyen iskolába – bántam is meg nem is. Nyilván ebben benne volt az is, hogy nem tudhattuk mit hoz a rendszerváltás utáni „új világ”. Ugyanakkor nem tettem le az autókról és később kitanultam az autófényezői szakmát is. (nevet) Kifejezetten dolgos fiatalkorom volt, egyszerűen imádtam dolgozni, ezért rengeteg dolgot kipróbáltam. Hol muszájból, hol csak azért, mert éppen pénzt akartam keresni. Még később sok olyan dologgal foglalkoztam, ami autó, de aztán megint elvitt magával a gasztrovonal. Nagyon sokáig egy élelmiszer kereskedelmi cégnél dolgoztam, mint üzletkötő, ami éttermek, szállodák és egyéb vendéglátó egységek kiszolgálásával foglalkozott. Majd jött egy cégátalakulás, és ezután döntöttem úgy, hogy mást keresek. Szerencsém volt, mert nagyjából ezzel egy időben megkeresett egy ismerősöm azzal, hogy egy pénzszállító cég a flottájához kezelőt keres. De inkább volt garázsmesteri státusz, mint flottakezelés. A vállalat durván 115 autójának mindenféle dolgát nekem kellett intéznem a szervizeléstől kezdve az adminisztratív feladatokig. Tulajdonképpen itt szerettem meg a flottakezelést, bár teljesen más jellegű volt, mint amit most végzünk. Nagyon jól éreztem magam és nem is hagytam volna el őket, azonban a vállalat vezetése új kezekbe került, az én munkámat kiszervezték egy külsős cégnek, ezzel megszűnt a státuszom, nekem pedig új állás után kellett néznem.

B.A.: Ekkor kerültél ide az EuroFleethez?

W.I.: Igen, a vállalati szlengben csak „kommandósnak” hívott csapatba kerültem logisztikai ügyintézőként. Majd néhány évvel később az a megtiszteltetés ért, hogy engem bíztak meg ennek a mára már hét főre bővült egységnek a vezetésével.

B.A.: Mi a feladatod vagy a feladatotok?

W.I.: Egyfelől nekem az, hogy koordináljam annak a hét embernek a munkáját, aki mellettem dolgozik, másfelől pedig, hogy a társosztályokat kiszolgáljuk. Innen jönnek feladatok is, például rent a car-os vagy csereautókat kell kiadni-visszavenni, új autó átvételek, azok bemutatása az ügyfélnek átadáskor, illetve lejáró bérletű autók ügyintézését és adminisztrációs feladatait kell bonyolítani, figyelembe véve az ügyfél- vagy épp társosztály igényeit, hogy csak néhány dolgot említsek. Látszólag sima ügynek tűnik, de olykor ezek a feladatok cseppet sem könnyűek. Ugyanis folyamatosan át kell látnom ennek a hét embernek a munkáját, a napját és tudnom kell, hogy mikor hol és merre vannak, mennyi idő alatt jutnak el mondjuk „á-ból b-be”, akkor is, ha éppen nem autóval közlekednek - csak így lehet precízen kiszolgálni a társosztályokat és megoldani a feladatokat. Szerencsére – és ez nagyban megkönnyíti a munkámat - nekem nagyon jó az országismeretem.

B.A.: Ez minek köszönhető?

W.I.: Az elmúlt huszonkét évem úgy telt el – egy úgynevezett hobbimnak köszönhetően -, hogy állandóan jártam az országot, és Magyarország olyan szegleteibe is eljutottam, ahova hétköznapi emberként talán soha.

B.A.: Csak nem volt egy olyan szakasza az életednek, amikor fuvarozó is voltál?

W.I.: Nem, egy egészen más területről jött a helyismeret. Egy zenekar háttérembere voltam műszaki oldalon, és velük megszámlálhatatlanul sok helyre eljutottam. Emiatt, ha nem akartam volna, akkor is megismerem az országot. Ennek köszönhetően nagyon képben vagyok az olyan dolgokkal, hogy egyes utazással járó feladatokat mennyi idő alatt lehet megcsinálni úgy, hogy az például ne nyúljon túl egy kollégám munkaidején. Persze előfordul olyan is, de akkor megbeszéljük, hogy ez a túra most hosszabb lesz.

B.A.: Hogy kerültél be ebbe a zenekari közegbe?

W.I.: Óbudán nőttem fel, és abban az időben itt rengeteg feltörekvő zenekar volt. Többeket megismertem, és az egyik ilyen ismeretségnek köszönhetően hívtak el úgynevezett road-nak (technikusnak). Az évek alatt sok mindenbe beletanultam, ha kellett, akkor technikus, sofőr vagy éppen szervező voltam. Szóval, ahogy a mostani munkakörömben, ott is háttérember voltam. Úgy látszik, ez belém van kódolva. (nevet)

B.A.: Visszatérve a jelenhez: szerinted minek köszönhető, hogy több más vezető után téged bíztak meg ennek a csapatnak a vezetésével?

W.I.: Úgy gondolom, hogy annak idején Csőre Tamás részéről ez elsősorban bizalmi kérdés volt. Ezen túlmenően tudta rólam azt is, hogy jó az országismeretem és a szervezőképességem. Azt pedig egy fajta pozitív jelzésnek veszem, hogy már hosszabb ideje vagyok ebben a pozícióban, mint az elődeim. Ahogy ez már az előzőekből is érezhető volt, ez a pozíció rengeteg utazással jár, sokszor heten nyolcfelé megyünk. Ennek okán, ha kell én is felállok a székemből és ugyanúgy megyek, mint a kollégáim.

B.A.: Akinek ennyire változatos az élete és ennyi helyen kipróbálta magát, annak ez az életvitel mennyire nyomja rá a bélyegét magánéletére?

W.I.: Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy ez nem hatott ki a magánéletemre. De ha a pandémiában volt valami jó, az mindenképpen az volt, hogy újra gomboltam a kabátot és elhatároztam, hogy innentől kezdve két dolog lehet csak a fókuszban: az egyik a család, a másik meg a munkám. Teszem hozzá: a covid időszak egyébként arra is jó volt, hogy ismét elkezdtem főzni is.

B.A.: És a zenekari munka, hobbi azért valamilyen szinten megmaradt?

W.I.: Eseti jelleggel megmaradt.

B.A.: Az a típus vagy, aki mindig talál magának valamit, ami aktuálisan érdekli?

W.I.: Ezen még nem gondolkoztam, de mostanság nagyon érdekel az autófóliázás, és talán ki is tanulom ezt a szakmát, de ez tényleg csak egy becsípődés. (nevet) Valamint belépett az életembe a motorok utáni érdeklődés. Mindez odáig fajult, hogy jelenleg a „királykategóriára” csinálom a jogosítványt. Teszem hozzá, sosem gondoltam volna ezt magamról, mert sosem vonzott ez a világ. 

Ha a szabadidőm eltöltésében lehet sorrendet felállítani, akkor az a család, kutya és a zene. Igazság szerint kutyát sosem akartam, de a jóváhagyáshoz kellett az én döntésem is, ugyanakkor egy percig sem bántam meg, hogy így alakult.

B.A.: A színes élet, amit éltél egyfelől rengeteg tapasztalattal vértezi fel az embert, mindeközben felmerül a kérdés, hogy azért próbáltál ki ennyi mindent, mert nem érkeztél el oda, ahova az életben magadat valójában gondoltad.

W.I.: Egy ilyen rövid beszélgetés nem ad alkalmat arra, hogy mindent részletesen kibontsunk, de ha sorra veszem a korábbi munkahelyeimen eltöltött időt, akkor két dolog biztosan kitűnne. Az egyik, hogy mindegyiket nagyon szerettem, a másik, hogy szinte minden egyes helyen hosszú időt töltöttem el. Értsd úgy, hogy minimum nyolc-tíz évet. Most, hogy erről beszélünk, eszembe jut egy ismerősöm, aki sokszor arról panaszkodik, hogy neki kínszenvedés bemenni dolgozni. Azt mondtam neki, hogy ha a munkájában nem találja meg az örömét, akkor piszkosul rossz helyen van. Aki így kel fel minden nap, annak ettől lesz keserű az élete, ettől fogja mindenben csak a rosszat látni, a hibát keresni.

Nekem már sokszor előző este kattog a fejem a következő napon. Szeretem a munkám, és szeretném, ha mindig minden zökkenőmentesen menne. Jegyzem meg, hogy világéletemben mindig nagyon szerettem dolgozni. Ha nekem munka kellett, ha pénz kellett, akkor mentem és nem érdekelt, hogy mi az, amit csinálni kell.

Mindig csapatember voltam, soha nem érdekelt, ha olyan dolgokat is meg kellett csinálnom, ami nem szorosan a munkakörömhöz tartozott. Mindig feladatként tekintettem az ilyen esetekre és nem azért csináltam, mert ezt külön honorálták. De az ilyen helyezetek valahol mégis csak „gentlemen's agreement” alapon működtek.

B.A.: Azt gondolnám, hogy kellően nagy lélekkel bírsz, az emocionális személyiséged mennyire befolyásolja a vezetői karaktered?

W.I.: Nagyon jó kis csapatunk van. Jellemzően mindenki részt vesz a projektek megszervezésében és eközben figyeli a másik munkáját is, így, ha a helyzet úgy kívánja, akkor be tudunk segíteni egymásnak. Ennek köszönhetően jó a csapatlégkör, viszont ahhoz, hogy ez mindig hatékonyan és harmonikusan tudjon működni, bizonyos kereteket nem engedek átlépni. 


Többet szeretnék tudni a flottakezelésről?

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

Speedzone.hu Behaviour HR Magazin TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Értesüljön a legfrissebb információkról és a különleges ajánlatokról.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Több információ. OK