Eladási statisztikák 2021 - Terjed az elektromos

Az év elején mindig érdemes összegezni, hogy mi is történt az elmúlt esztendőben. Nos, a közelmúltban elkészült autó eladási statisztikák alapján mind Európában, mind Magyarországon jelentős mértékben megnőtt az elektromos meghajtással (is) rendelkező járművek száma.

Európában például 2021-ben több mint kétszeresére nőtt a számuk, és közel 2,5 millió elektromosan tölthető autót értékesítettek tavaly. A plug in-hibridek aránya egy év alatt a 2020-as 11,9%-ról 19,6% nőtt. Szinte ugyanilyen ütemben emelkedett meg a tisztán elektromos modellek értékesítése is. Itt a 2020-as 10,5% piaci részesedés 18%-ra nőtt.

Hazánkban is hasonló a trend, hiszen a Belügyminisztérium adatai szerint tavaly 28 ezerről közel 43 ezerre emelkedett a zöld rendszámmal ellátott járművek száma. Érdekesség, hogy ennek közel a fele, már tisztán elektromos meghajtású autókat jelent. A több mint 21 ezer teljesen elektromos jármű egyébként az összes forgalomban lévő személygépkocsi 0,5 százalékát adja jelenleg. Bár ez az arány még mindig kicsinek látszik, az elektromos autók piaca rohamosan nőtt az elmúlt években, és több közvélemény kutatás elemzése szerint is villanyautó boom várható az elkövetkező években Magyarországon.

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

Speedzone.hu TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Értesüljön a legfrissebb információkról és a különleges ajánlatokról.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Több információ. OK