Volkswagen Transporter - Hetedik generáció

A Volkswagen haszonjármű részlege bemutatta a hetedik generációs Transportert, amelyet ez alkalommal a Forddal közös koprodukcióban készítettek el. Ugyan nem saját produktum, de ennek ellenére az újdonság folytatja azt az örökséget, amely a Transportert kezdetektől fogva, mindegyik generációján át jellemzi, továbbra is egy robusztus, praktikus jármű, és mindezt igazán tetszetős formában éri el, talán ezért is vált ikonikussá.

Markáns megjelenése a jellegzetes rövid orr-résszel azonnal megragadja a tekintetet, míg a modern LED-Mátrix fényszórók igény szerint kiváló láthatóságot nyújtanak akár az utakon, akár az építkezési területeken. Az új Transporter még nagyobb rakteret és hasznos felületet biztosít, hiszen például az alapváltozat 61 mm-rel hosszabb hátsó részt kapott. Ha ez nem lenne elég, a hosszú tengelytávú kivitelben most először akár 3 m-nél hosszabb rakodótér is elérhető, emellett jelentősen szélesebbé is vált a modell, immár 148 mm a távolság a kerékdobok között. 

A Transporterben a járművezető munkahelye pilótafülke, iroda és pihenőszoba egyben. Az innovatív digitális műszerfalnak köszönhetően mindent szem előtt tarthat, míg a modern asszisztensrendszerek megkönnyítik munkanapjait. Ergonomikus ülések, új, haszonjárművekre jellemző innovációk, mint az opcionális 230 V-os Powerhub a külső fogyasztóknak, valamint a VW Connect1 mobil online szolgáltatásai biztosítják a nyugodt megérkezést. Ezek mellett számos tárolórekesz és csatlakozó gondoskodik a rendezettségről, az okostelefonoktól kezdve az uzsonnás dobozig.


Villanyflottában gondolkodik? Van egy jó megoldásunk! | MHC Mobility

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

The Zone TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Ne maradjon le a legújabb híreinkről, ajánlatainkról és iparági újdonságainkról – csak egy kattintásra van tőlük.

Bármikor leiratkozhat a hírleveleink alján található linken keresztül. Az adatkezelés részleteit az Adatvédelmi Szabályzatban találja.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices.