MHC Magazin

EVPOLY CITY CHALLENGE - Egy városi játék az e-transzformációról - Lengyelországi mobilitásnap

Az idei ügyfélnapon Varsó nem annyira a motorok hangjától, mint inkább az ökológiai jövő víziójától elevenedett meg. Az EVPOLY CITY CHALLENGE névre keresztelt esemény felejthetetlen élményt és izgalmat nyújtott a résztvevőknek, miközben az elektromobilitást és a karbon lábnyom csökkentését népszerűsítette.

Az elektromobilitás olyan téma, amely egyre inkább a látókörünkbe kerül, és lokálisan egy tisztább és fenntarthatóbb környezet ígér. Az EVPOLY fő célja volt, hogy a résztvevők gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek az elektromobilitás gazdasági és környezetvédelmi vonatkozásairól, miközben lehetőséget kaptak a piacon kapható különböző elektromos autómodellek kipróbálására és összehasonlítására. Lengyel kollégáink úgy döntöttek, hogy egy kreatív városi akadályversenyt állítanak össze, amely lekötötte a résztvevőket és eredetibbé tette az élményt.

A csapatoknak időhatékonyan kellett végigjárniuk az útvonalat, miközben pontszerzésre alkalmas feladatokat teljesítettek, mint például:  elektromos autó töltése, elektromos robogó vezetése, puzzle kirakása. A résztvevők első kézből tapasztalhatták meg az xEV járművek előnyeit. A tesztvezetés lehetővé tette számukra, hogy értékeljék az elektromos autók teljesítményét, vezetési kényelmét. Emellett a városi töltőhálózat és az elocity alkalmazás használatával kapcsolatos feladatok elvégzése lehetővé tette a résztvevők számára, hogy megismerjék a legújabb technológiákat ezen a területen.

Az EVPOLY kiváló lehetőséget biztosított az integrációra, a versenyzésre és egyúttal az elektromos járművekben rejlő lehetőségek felfedezésére. A játékban való részvétellel mindenki láthatta, hogy szórakozás és versenyzés közben egyszerre lehet népszerűsíteni és kipróbálni az elektromos autók használatának különböző aspektusait, hozzájárulva ezzel egy fenntarthatóbb közlekedési jövőhöz.

Egy másik különleges pillanat volt az első alkalommal átadott "Együtt csökkentsük a karbon lábnyomot" díj, amelyet az MHC Mobility a közlekedés környezetre gyakorolt negatív hatásainak csökkentése érdekében tett tudatos intézkedések elismeréseként adományoz. A díjat a Media Expert vállalat kapta.


További magazin híreink ide kattintva érhetők el.

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

Speedzone.hu TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Értesüljön a legfrissebb információkról és a különleges ajánlatokról.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Több információ. OK