„Aquaman” - Beszélgetés Nagy Leventével, a Waterlogic Kft. ügyvezető igazgatójával

Nagy Leventének, a Waterlogic ügyvezetőjének pályafutása szó szerint távolról, Székelyudvarhelyről indul. A fordulatokban gazdag karrierút közös nevezője mindenképpen az, hogy egész eddigi életében szolgáltatások értékesítésével foglalkozott. Életének bármelyik szakaszáról beszél, azt olyan részletességgel és lelkesedéssel teszi, hogy miközben hallgatom, arra gondolok, hogy pályájának minden egyes állomása megérne egy külön misét. Ebből szinte már sejteni lehet, hogy az interjú során jó nagy ívet írunk le, mire elérkezünk a Waterlogic-hoz.

Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert

Vendéglátómmal a Waterlogic Kft. központjában találkozunk, ami a Finommechanikai vállalat egykor jobb időket látott területén található. A ma nyüzsgő ipari parkot a modernkor formálja, de a telep történelmének egyes lenyomatai megmaradtak mementóként. Ennek talán az egyik legemblematikusabb darabja a hatalmas szocreál kapu, ezen nyerünk bebocsátást. 

Az Waterlogic irodája olyan, mint a MINI Cooper: belül nagyobb, mint kívül. A vendéget tágas tér és a falon vizet szimbolizáló hatalmas absztrakció fogadja. Sorfalat a cég vízadagoló termékei állnak, köztük a legújabb egy sörcsapra emlékeztető, csakhogy ebből nem a folyékony kenyér, hanem kristálytiszta víz folyik. Levente is itt fogad, jó időre le is ragadunk az automaták mellett. Lelkes és szótlan hallgatóság vagyok, cégvezető úr viszont olyan szenvedéllyel beszél a termékeikről és a szolgáltatásukról, hogy szinte nekem szárad ki a szám, ezért vízért kiáltok. Miközben hallgatom, úgy érzem, ezúttal a beszélgetés a végéről indul, de aztán még sem.

Tulajdonképpen egyetlen kérdést is elég lenne feltennem: hogyan jutottál Székelyudvarhelytől idáig? De olvasva a szakmai életutad, az olyan fordulatos, hogy kár lenne ennyire leegyszerűsíteni a kérdésfeltevést, már csak annak okán is, mert a kezdetek kezdetén, a vendéglátás irányába indultál.

Székelyudvarhelyen születtem és ott, valamint a környékén is éltem tizenkét éves koromig. Ekkor még javában dúlt Romániában a szocializmus, szóval még azt a stigmát is magamon viseltem, hogy magyar vagyok, nem mellesleg egy lelkész fia. Egyébként a családunkban ötszáz évre visszamenőleg valaki vagy lelkész volt, vagy tanító vagy egészségügyi dolgozó, tehát én nagyon kilógtam a sorból, amikor az üzleti szféra felé fordultam. Tizenkét éves koromban költöztünk Kolozsvárra, ami számomra egy multikulturális környezetváltozás is volt, hiszen előtte én csak magyar szót hallottam, ezért románul csak ekkor tanultam meg. Az érettségi után döntöttem el, hogy a gazdasággal szeretnék foglalkozni, ezen belül is a turizmussal. A politikai fordulat évei után azonban gazdaságtudományt még nem lehetett Romániában magyarul tanulni, nekem pedig eltökélt szándékom volt, hogy ezt én az anyanyelvemen akarom elsajátítani. Ezért jöttem Budapestre.

A szüleid mit szóltak, amikor ezzel az elképzeléseddel előálltál?

Támogatók voltak, annak ellenére, hogy az édesanyám legbelül azt szerette volna, ha orvos, az édesapám pedig azt, ha lelkész leszek.

Egyébként lett olyan a családból, aki vitte ezt a vonalat?

Igen, van két öcsém, az egyikük bölcsész lett, a kisebbik pedig lelkész, tehát ő az, aki leginkább megmaradt a családi vonalon.

Volt Budapesten hátország vagy rokonság?

Szerencsére igen, volt egy nagynéném, aki befogadott, és így egy évig megoldott volt a lakhatásom, de elég hamar elkezdtem önálló életet élni. Idegenforgalom és Szálloda szakon kezdtem el a tanulmányaimat, és a főiskola mellett dolgoztam is. Eredetileg azt gondoltam, hogy az iskola után visszamegyek Romániába, mert hittem abban, hogy a turizmus itt egy nagyon izgalmas iparág lesz, hiszen egy gyönyörű ország. De aztán az ittlétem alatt annyi minden megváltozott az életemben, hogy úgy döntöttem maradok. Visszatekintve ma azt mondom, hogy az a pillanat volt a szakmai karrierem origója.

Éspedig miért?

Az főiskola befejezése után két potenciális állásajánlat közül kellett választanom. Az egyik szállodai vonalon volt, ahol elmondták nekem, hogy ha elindulok ezen a pályán, akkor nagyjából tíz év múlva hova juthatok el. A másik ajánlatom egy fejvadászcégtől jött, aki egy média cégnél kínált értékesítői állást, nagyjából háromszor annyi fizetésért, mint amit vendéglátóipari helyen kaphattam volna. Huszonnégy éves voltam, ezért teljesen prózai indokok mentén döntöttem a reklámcég mellett.

Bejött, jól döntöttél?

A holland érdekeltségű Boomeráng médiához kerültem, akik – nagyon leegyszerűsítve - képeslapokon lévő reklámokat értékesítettek. Húsz évvel ezelőtti időszakról beszélünk, amikor még nemigen volt internet. Ezeket a képeslapokat éttermekben, mozikban ingyenesen terjesztették, bárki elvihette – talán többen is emlékeznek erre. Az ötlet zseniális volt, de kivitelezni nem volt egyszerű feladat, hiszen egyszerre kellett meggyőzni az ügyfelet, hogy hirdessen egy olyan felületen, ami korábban még nem volt, meg kellett győzni a médiaügynökséget, hogy egy olyan felületet vegyen, ahol drágább az elérés, mint a televízóban, és utána még kreatívügynökségnek is el kellett magyarázni, hogy ne egy óriásplakátot tegyen fel erre a képeslapra, mert akkor azt senki nem viszi el. Meggyőződésem, hogy ez a termék mindmáig az egyik legzseniálisabb dolog, mert nincsen még egy olyan médium, amit a hirdetés miatt visznek haza. A Boomerangnál eltöltött időszak egy nagyon jó iskola volt, mert megtanultam értékesíteni, felismerni az ügyfelek igényeit és azt is, hogyan gondolkozzam hosszú távon és szisztematikusan. Számomra ez egy sikersztori volt.

Mégis léptél egyet.

A képeslap-reklámok értékesítése mellett volt egy másik, hasonló konstrukció is, ami magazinok kihelyezésével foglalkozott. Egy ilyen ügylet kapcsán ismerkedtem meg Kérszigeti Ádámmal, aki többek között a V-Max magazin kiadója volt, és annyira megtetszett neki az, ahogy én ezt csinálom, hogy felajánlott egy értékesítési vezetői státuszt, amit elfogadtam. A kiadónak volt egy másik lába, ami a Siemens Mobile számára reklámajándékokat értékesített. Ennél a vállalkozásnál lettem vezető először életemben, és itt kellett először csapatot építenem is. Izgalmas időszak volt, mégis úgy éreztem, hogy nem az én világom, másban láttam fantáziát, ezért úgy döntöttem, saját kisvállalkozást csinálok, mégpedig egy kis kreatív ügynökséget.

Nagy ügynökségeknek dolgoztál be?

Igen, és leginkább külföldi cégeknek dolgoztam egy egészen más piacra. Öt-hat év után viszont szembe kellett néznem azzal, hogy ezen belül az értékesítési vonal megy, de a kreativitás másról szól, amiben nem feltétlenül vagyok jó. Mindamellett, hogy a cég prosperált, a saját árnyékomat nem tudtam átlépni, ennek okán növekedni sem, ami a tőkehiányból fakadt. Fájdalmas volt, de azt a döntést hoztam, hogy elengedem ezt a vállalkozást, egy feltétellel.

Mi volt ez a feltétel?

Elhatároztam, hogy intenzív álláskeresésébe kezdek. Beadtam a jelentkezésemet ötven céghez és bíztam abban, hogy valamelyiküknél megtalálom az új irányt, ha nem sikerül, akkor pedig viszem tovább a saját cégemet. Valahol a meseszerű, hogy szinte mind az ötven céget végigjártam, kicsit elcsigázott is voltam, míg a negyvenkilencedik visszajelzés a finn Lindströmtől jött, akikhez el is mentem végül dolgozni, ami az életem egyik legjobb döntése volt.

Közbevetőleg: amikor álláskeresésben voltál, akkor nem gondoltál arra, hogy tanult szakmád: a vendéglátás és a szállodaipar felé fordulj?

Az ötven elküldött jelentkezés teljesen iparágfüggetlen volt, így volt benne vendéglátóipar is, de vagy én nem feleltem meg az adott cégnek, vagy ők nekem.

A Lindström egy nagy egymásra találás volt?

Az a koncepció, amit képviseltek, számomra nagyon vállalható volt. A cég sokak számára ismerős lehet, hiszen a vállalat már nagyon sok éve munkaruházattal és belépő szőnyegekkel foglalkozik. A Lindströmnél, ellentétben másokkal - akik gyorsaságra építenek, például a divatipar is, aki a fast fashion felé tendál – magukról azt mondták, hogy ők ennek az ellenpólusa, a slow fashion. Imponáló volt az is, hogy ők tisztaságot vittek az emberek életébe, mindezt fenntartható módon. Nem utolsó sorban a Lindström által egyik pillanatról a másikra belecsöppentem a világnak egy olyan könnyen kézzelfogható részébe, ahol a környezetünket létrehozzák. Elkezdtem gyárakba járni, autógyárakba, konzervgyárakba, húsüzemekbe és sorolhatnám, ahol elkészül a körülöttünk lévő világ. 

És náluk mi volt a feladatod?

Értékesítési vezetőként kezdtem, csapatot építettem, és ehhez egy nagy nemzetközi cég hátterét élvezhettem. A Lindström rendhagyó vállalat a maga módján, hiszen egy 174 éves családi vállalkozásról beszélünk, annak minden emóciójával együtt. Három évvel azután, hogy odakerültem, az anyacég központi irodájában létrehoztak egy pozíciót, aminek feladata az volt, hogy átjárást építsen ki a központ és a külföldi leányvállaltok között. Transzparens legyen, és egy nemzetközi cégként nemzetközi módon is működjön, ami azért volt nagy lépés részükről, mert korábban a nemzetközi vezetés csak finn munkatársakból állt. Az erre kiírt a pályázatot elnyertem, és ezzel az anyacég központjában én lettem az első nem finn vezető, akinek finneket kellett irányítania - és mellette még húsz másik országért is felelős voltam -, mindezt úgy, hogy nem beszéltem finnül.

Mennyire volt könnyen abszolválható ez a feladat?

Volt jónéhány csörte és mókás szituáció, amik mentalitás és munkakulturális okokból adódtak. De a feladatom az volt, hogy mindezeket összehangoljam. Három év elteltével, amikor hazaköltöztem, akkor azt láttam, hogy az emberek e-mailezés helyett „beszélgetnek” egymással, a munkahelyi finn nyelvű levelezésről, dokumentációkészítésről pedig áttértek az angolra, és azóta egyre több nem finn munkatárs és vezető van. 

A Lindströmnél eltöltött éveim alatt olyan folyamatokat, olyan termékeket, üzleti megoldásokat kellett létrehoznom azoknak a nagy cégeknek, akikkel együttműködésben voltunk, amik korábban nem léteztek. Ez teljesen megváltoztatta a gondolkodásmódom, olyan emberré formált engem, akinek a „nem lehet megcsinálni” kijelentés nem létezik. Ez az időszak megtanította nekem ugyanis azt, hogyha valamit így nem lehet, akkor másképp viszont igen. A Lindström egy nagyon jó munkahely volt, olyannyira, hogy még a mai napig is kapcsolatban vagyok velük. És nem csak én figyelem a cég életét, hanem ők is az enyémet.

Azt érzem, hogy ez egy tökéletes nyugdíjas állás lehetett volna, mégis váltottál.

Nem kerestem állást, és ha Koós János, a Waterlogic előző ügyvezetője, nem keres meg, akkor nagy valószínűséggel a Lindströmtől megyek nyugdíjba. Ugyanakkor a váltásnak volt egy másik indoka is, mégpedig az, hogy a cég átszervezte az üzletfejlesztési területet, amiben úgy éreztem, hogy nekem már nincsen helyem. Ezen kívül, ami alternatívaként szóba jöhetett volna, ahhoz viszont vagy Helsinkibe kellett volna költöznöm, vagy egy másik országba, amit én nem akartam, mert megfogadtam, hogy a gyerekeimtől én már nem akarok három kilométernél távolabb lenni.

Visszacsatolva: mi hangzott el ebben az említett ominózus beszélgetésen?

Koós János húsz évig vezette a Lux Hungária céget, ahol később megalapította a Lux Aqua Kft.-t és disztribúciós együttműködést kötött a Waterlogic-kal, ezzel a harmadik magyarországi képviselete lett a cégnek. Három év alatt olyan sikeresen felfuttatta a vállalkozást, hogy a Waterlogic az eredmények láttán felvásárolta a képviseletet azzal a szándékkal, hogy ebből leányvállalatot alapít. Koós úr nem akart betagozódni már egy multinacionális cégbe, és ennek okán kerültem én a látótérbe, még ha távolról is. Személyesen nem ismertük egymást, de ő ismerte a Lindströmöt, ennek kapcsán keresett meg egy fejvadász cég, és végül általuk kerültem ide. A feladatom az lett, hogy felépítsek egy nemzetközi szintű szolgáltató céget, egy leányvállalatot, amit nemzetközi sztenderdek szerint kell majd működtetni. Tulajdonképpen nem volt nehéz igent mondanom, hiszen ugyanaz volt az üzleti modell, amit már a Lindströmnél is sok éven keresztül csináltam.

És később minden úgy működött, ahogy azt magadban elgondoltad?

Igen, bár a Covid-válság nem volt benne a forgatókönyvben. Az egy olyan jelenség volt, amivel még senki nem találkozott idáig. De autós nyelven mondva: mi nem vettük el a gázt, és az anyagcég elvárása is ez volt. Egyébként, amikor idejöttem, volt egy személyes ambícióm is, mégpedig az, hogy idehaza piacvezetővé teszem a céget három év alatt. Ma büszkén mondhatom, hogy az év végén ez lesz a legnagyobb cég ezen a piacon! Ma az a vízpiac, ahol dolgozunk – ballonosvíz és hálózati vízautomaták kihelyezése és üzemeltetése – jelenleg egy 9,5 milliárd forintos piac, ahol hatvan cég tevékenykedik. A válság ellenére, amiben az összpiac árbevétele is zsugorodott, mi növelni tudtuk az eredményeinket. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt két évben a legtöbb energiát az értékesítésbe fektettünk, felépítettük a terület legnagyobb sales-csapatát, és ez a modell működik, az üzenetünk pedig jó. Ezt talán az is igazolja, hogy 2020-ban nem azért rendeltek tőlünk automatákat, mert hivatalos covidmentes tanúsítvánnyal rendelkeznek és akár érintés nélkül is használhatók, hanem azért, mert műanyagmentes. Ez pedig egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a magyar vállalkozásoknak igenis fontos a fenntarthatóság. Nekünk van olyan automatánk, ami számolja, hogy hány palackot spóroltam meg azzal, hogy ilyen módon iszom a vizet. Szóval én azt látom, hogy a magyar piacon van igényesség, és ez fejlődik is. Nem vitatható, hogy vannak kompromisszumok, hiszen a mi készülékeink nemcsak minőségben, hanem az árban is a prémium kategóriát képviselik. Ennek ellenére azt látom, hogy a legösszetettebb készülékünk egyre nagyobb szeletet hasít ki a piacból, mindezek mellett az is látszik, hogy ha jó szolgáltatást nyújtok, azt hajlandóak az ügyfelek megfizetni.

A jó szolgáltatás gondolatára ráfűzve: már elég régóta az EuroFleet ügyfelei vagytok, hogy indult az együttműködés?

Tulajdonképpen megörököltem ezt az együttműködést az előző menedzsmenttől, akiknek volt egy sajátos koncepciója, és emiatt nem akartak a legnagyobb cégek valamelyikével leszerződni, így került képbe korábban az EuroFleet. A pályám során számos flottkezelővel dolgoztam már együtt, és amikor idekerültem, akkor sok és hosszú tárgyalásunk volt az EuroFleettel, hogy megtaláljuk azt a balanszot, ami mind a kettőnk számára kölcsönösen előnyös. A tárgyalások végén eljutottunk oda, hogy - bár nem a legolcsóbb szolgáltatást választottuk ezen a piacon – ár-értékarányban a legnagyobb üzembiztonságot jelentő megoldást fogadtuk el, ami kulcsfontosságú volt az EuroFleet ajánlatában. A legjobb dolog ebben az, hogy ez nemcsak papíron, hanem a valóságban is működik. Jó volt megtapasztalni, hogy amit megbeszéltünk a tárgyalóasztal mellett, az a hétköznapi életben is úgy van. Jelenleg 40 autónk van, de a flottánk tovább fog bővülni.

Van elektromos autó is flottában?

Ez egy napirendi kérdés, ugyanis számunkra nagyon fontos a zöld irány. A flottánkban is egyre több hibrid autó van, a „zöldülő” igényeinkre pedig megértő fülekre találtunk az EuroFleetnél is, ami annak is köszönhető, hogy hasonló az üzleti filozófiánk. 

Azt gondolom, hogy aki egy olyan a területen dolgozik, mint a miénk, az nem is tudja kikerülni, hogy ne foglalkozzon fenntarthatósági kérdésekkel, egyszerűen azért, mert a víz, az ivóvíz egy nagyon fontos szegmense ennek a kérdéskörnek, márcsak azért is, mert nagyon kevés van belőle. Személy szerint engem nagyon foglalkoztat, hogy mit hagyok majd itt a gyerekeimnek, unokáimnak. Ennek okán fontos, hogy mit tudunk a saját vállalkozásunkban úgy csinálni, hogy magunk után a legkisebb lábnyomot hagyjunk. Nyilván arról sok vita van, hogy mi a valós lábnyom, de hogyha éves szinten 1 milliárd műanyagpalackkal kell kevesebbet kivinni a szemétbe, az már egy elég jól látható mennyiség. Emellett az is nagyon fontos, hogy hogyan kezelem ezt a hulladékot, de mi lenne akkor, ha nem ezzel foglalkoznánk, hanem azzal, hogyan nem termelünk hulladékot. Vallom, hogy a mikrokörnyezetünkben tehetünk ezért a legtöbbet. Mi odahaza szinte teljesen kivezettük a műanyag flakonokat és palackokat a háztartásból, otthon is vízadagolóból isszuk a szűrt vizet, ennek köszönhetően a szelektíves konténerünk, ami korábban hetente megtelt, most egy hónap után sem. Tudom, hogy a világ problémáját nem én fogom megoldani, de ha a saját környezetemben csak ennyit teszek, akkor a szemétkérdést már a negyedére csökkentettem. Ez és a helyzethez társuló kérdések nagyon foglalkoztatnak engem. Mint ahogy az is, hogy a Waterlogic vízautomatáin keresztül több millió ember jut tiszta ivóvízhez. Jó dolog tudni, hogy a cégünk milyen hatással van arra, hogy minél kevesebb műanyag szemét keletkezzen. Mi ezzel tudatosan foglalkozunk, nemcsak magunk miatt, hanem azért is, hogy példát is mutassunk.

Szerinted egyébként baj van a vízzel?

Nem, sőt a magyar ivóvíz kiváló minőségű, ugyanakkor viszont azt is látni kell, hogy vannak olyan anyagok, lásd mikroműanyag-szennyeződések és társai, amiket csak speciális szűrőkkel lehet eltávolítani. A mi adagolóink képesek ezeknek az anyagoknak kiszűrésére, sőt majd minden készülékünk ezeken felül UV tisztításra is képes.

Ha már a ma kérdéseire bizonyos tekintetben egy jövőkép lefestésével válaszoltál, akkor maradjunk a távolba nézésnél. Hogy látod a Waterlogic előtt álló lehetőségeket?

A cégünk egyfelől organikusan is fejlődik, másfelől számos felvásárlást eszközölt. A Waterlogic csoport 2015-ben került pénzügyi befektetőkhöz azzal a céllal, hogy létrehozzák a világ egyik legnagyobb vállalatát. Az elmúlt hat évben több mint száz cég akvizíciója történt meg, minek utána egy másik befektetőcsoport, ami a Culligan céget is tulajdonolja, felvásárolta a Waterlogicot. Ez azt jelenti, hogy nemzetközi szinten kb. kétszáz kisebb cég összehangolása következik az elkövetkezendő időben. Ez a szűkebb környezetünkre is hatással lesz, ami által olyan izgalmas lehetőség elé nézünk, ami a magyar vízpiacon eddig még nem volt, mégpedig azért, mert a Culligan nem csak a B2B területen érdekelt, hanem a lakossági szegmensben is. Szerintem a Waterlogic és a Culligan fúzióját hívják az ideális házasságnak, hiszen tökéletesen kiegészítik egymást globálisan. Gyakorlatilag ez a folyamat megy végbe a magyar piacon is, mert itt is összeolvadások vannak, ami igazi kihívás lesz nemcsak azért, mert egy ötven fős cégből száz fős cég lesz, hanem azért is, mert olyan feladatok elé állít, amiket én nagyon szeretek. Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy úgy vonhatok össze két céget, hogy eközben egy embert sem kell elbocsátani, ez nagy szó. Cégvezetőként az egy nagy kihívás, hogy miként integrálsz embereket, hogy hozol össze vállalati kultúrákat úgy egymással, hogy abból egy vagy akár egy harmadik legyen. A csavar az egészben mégis az, hogy egy olyan cégkultúrát kell megvalósítanom, ami még nekem is új. Szóval per pillanat egy nagyon érdekes szituációban vagyunk.

Ugyanakkor Magyarország legnagyobb piaci szereplőjévé válunk, ami jól hangzik, de ezzel együtt nagyobb felelősség is jön például a tekintetben, hogy merre mutatjuk majd az irányt.

Egyébként mi jellemzi itthon a trendeket?

Magyarország hozzászokott ahhoz, hogy az ásványvíz a jó víz, ennek megfelelően nagyon magas a fogyasztása is, az egyik legmagasabb Európában, évi 120 liter fölötti fejenként. Azt látjuk, hogy a ballonos, illetve a hálózati vízfogyasztás trendje – nekünk van mind a kettő – változni fog a hálózati javára, ami az jelenti, hogy 2025-re nagyjából kiegyenlítődik ez a két terület. Ez a prognózis nem országspecifikus, a környező országokban is ezt látni, illetve azt is, hogy a rákövetkező öt évben a hálózati tisztított víz-fogyasztás releváns szereplőjeként ott lesz már a lakossági piac is. Ma még kevesen gondolkoznak abban, hogy vízszűrőt vegyenek otthonra, miközben például Amerikában ez egy teljesen bevett dolog. Összességében azt gondolom, hogy a magyar vízpiacon óriási lehetőségek vannak, rengeteg olyan, amivel még nem nagyon foglalkozik senki. Ezt az is igazolja, hogy mi a legnagyobb növekedést még nem a versenytársainkkal szemben értük el, hanem az úgynevezett „szűz piacon”, mert számos olyan cég van, ahol még ez nincsen megoldva.

Amikor a munkahelyeden „elzárod a csapot”, akkor mivel foglalkozol?

Legtöbbet a gyerekeimmel vagyok. Elvált szülőként, minden második nap vannak velem – tudom, nem egy megszokott megoldás -, ez alapjaiban határozta meg az életritmusomat, de már hét éve működik és jól működik ez a rendszer. A gyerekeim sokkal gyorsabban igazodtak ehhez a helyzethez, mint én, szóval meg kellett tanulnom tőlük, hogyan kell rugalmasnak lenni. Amikor nem gyerekezem, akkor a hétvégéből egy napot biztosan kimegyünk a természetbe, mert akkor van időnk egy kicsit lecsendesedni. Az olvasás és a kerékpározás mellett a feleségemmel van egy nagyon kedves hobbink is, imádunk táncolni. A covid-bezárások miatt az utóbbi időben elhanyagoltuk ezt az időtöltést, szóval ez a következő dolog, amihez hamarosan vissza fogunk térni.

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

Speedzone.hu Behaviour HR Magazin TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Értesüljön a legfrissebb információkról és a különleges ajánlatokról.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Több információ. OK