Halmos Zsolt a „Meet the manager” rovat első olyan szereplője, aki szinte törzsgárda tagnak számít az MHC Mobility Magyarországnál, hiszen már a jelenlegi vállalati struktúra előtt is a cégnél vagy jogelődeinél dolgozott. Történetét megismerve azt gondolom róla, hogy azon ritka, szerencsés emberek közé tartozik, akiket jó pályára állított a sors, hiszen gyakorlatilag kitekintések nélkül, egész eddigi életében az autófinanszírozás területén dolgozott. Ma a cég haszongépjármű értékesítésének kereskedelmi vezetője.
Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert
Zsolttal az MHC Mobility Magyarország központjában találkozunk. Amikor itt járok, mindig megállapítom magamban, hogy a hely olyan, mintha egy kis Japánba érkeznék, a falakon a szigetország világát hatalmas poszterek demonstrálják, és teremtik meg az irodalét keleties hangulatát. Ez az ábrándozás egészen addig tart bennem, amíg Zsolt be nem lép a tárgyalóba. Megjelenése hirtelen szeplőt ejt a lefestett összképemen, ugyanis vendéglátóm magassága egyáltalán nem japános. Mellette állva úgy érzem magam, mint Gulliver az óriások között, és ezen az sem javít sokat, amikor leülünk, mert még így is átlát a fejem fölött. Nem is kérdés, hogy köze van a kosárlabdához, ami akár tényezővé is válhatott volna a karrierjében, azonban a sors más utat jelölt ki számára.
A magasságodat nem lehet figyelmen kívül hagyni, ennek okán a sport akár irány is lehetet volna, most mégsem egy pálya melletti kispadon beszélgetünk, hanem egy flottakezelő cégnél.
A gimnáziumi évek alatt még igen képlékeny volt számomra, hogy valójában mihez szeretnék kezdeni. Némileg időt adva magamnak ezért az érettségi után elvégeztem egy kétéves pénzügyi iskolát, majd beiratkoztam a műszaki főiskolára, ahol műszaki menedzser diplomát szereztem. Még tanultam, amikor egy barátomnak köszönhetően gyakornokként elhelyezkedtem a Mercedes akkori finanszírozó cégénél, majd a főiskola után is itt maradtam dolgozni. A tanulást nem hagytam abba, elvégeztem a Nyugat-Magyarországi Egyetemet, és megszereztem a másoddiplomámat is, közgazdász szakon.
A kezdeti bizonytalanságod után a pénzügyi vonal igen markáns irány lett. Volt otthon ezirányú presszió?
Az édesanyám pénzügyi és számviteli főiskolát végzett, ebből kifolyólag akár erre a dologra is rá lehetne fogni, de mégsem ez motivált. Hanem az, hogy valójában mindig reál-beállítottságú voltam, jól gazdálkodva a zsebpénzemmel is, szóval a pénzügyi vonal érdekelt, legalábbis egészen addig, amíg a nagyon száraz számviteli dolgokkal nem kellett foglalkozni. Ezért is döntöttem később úgy, hogy inkább a gazdasági terület felé nyitok.
Az ember azt gondolná, hogy egy olyan adottsággal, ami neked van, a sport egy evidens célkitűzés lehetett volna, miért nem lett az?
Vicces, de ennek ellenére nem én voltam az első a tornasorban. A sport azonban tényleg irány lehetett volna, mert az édesanyám és az édesapám is kosárlabdázott, ráadásul apukám igen magas szinten űzte ezt a sportot, 173 szoros válogatott volt. Mindazonáltal soha nem voltam kényszer alatt, hogy nekem a nyomdokaiba kell lépni. Mint szinte minden srác, én is a futballt választottam először, csak, amikor megjött az eszem, akkor váltottam kosárlabdára. (nevet)
Közbevetőleg: milyen szintig vitted?
Versenyszerűen űztem, de tinédzserként nem tudtam azt eldönteni, hogy ez nekem mekkora perspektíva lehet. Nyilván, ahogy az ember lépked felfelé, azt gondolja – legalábbis én azt gondoltam -, hogy ezt akár a legmagasabb szinten is tudom űzni. Később viszont, amikor dönteni kellett, hogy sport vagy a tanulás, akkor én az utóbbit választottam. Mindamellett a kosárlabda iránti szeretet máig megmaradt. Egyébként tíz évig játszottam az NB I B-ben, ami egy félig amatőr, félig profi bajnokság, de aztán egy csúnya sérülés miatt abba kellett hagynom, és ezután már csak a munkára koncentráltam. Azért hobbi szinten a mai napig is játszom.
Ott tereltem el a szót, hogy a Mercedes finanszírozó cégénél dolgoztál, ahol lízing tanácsadó voltál.
Ebben az időszakban mondhatni a céges környezetem állandóan mozgásban volt, mert sokszor változott a szerkezete, változott a neve, de az én munkaterületemet ez nem befolyásolta. Jónéhány év után viszont úgy éreztem, váltani szeretnék, nagyon régen voltam már a Mercedesnél, és túlzottan keretezettnek éreztem a lehetőségeimet, ezért akartam máshol is kipróbálni magam.
Egyébként az értékesítésben mindig a haszongépjármű területen dolgoztál?
A Mercedes széles portfólióval rendelkező márka, itt sok mindennel foglalkoztam, és itt ért a 2008-as válság is, ami jól megbolygatta ezt a területet is.
Végül is hova váltottál?
Egy megkeresésnek, pontosabban egy ajánlásnak köszönhetően a CIB lízinghez kerültem, ahol már kifejezetten csak a tehergépjármű-üzletágban dolgoztam és tehergépjármű-lízinggel foglalkoztam. A CIB ekkor piacvezető lízingcég volt, de néhány évvel azután, hogy odakerültem egy vállalati átszervezésnek köszönhetően megszüntették a bank ezen üzletágát. Ezt követően igazoltam át - szintén egy ajánlás útján - a francia Fraikin flottakezelő céghez, ami kifejezetten haszongépjárművek flottakezelésével foglalkozott. A Fraikin teljes portfólióját két évvel ezelőtt megvásárolta a Hitachi, aki később fuzionált a Mitsubishivel, és jött létre általuk az MHC Mobility. Az én pályám tehát a Hitachi-vonalon keresztül kapcsolódott a jelenlegi állapothoz.
Ha lehet így kérdezni: hol van a szépség a haszongépjármű finanszírozásban?
A feladat komplexitását szeretem, és ami a nehézsége, az a szépsége számomra. Ha durván leegyszerűsítem a dolgot, akkor személyautó és személyautó között nincsen nagy különbség. Használati értéküket tekintve - legyen szó kommersz márkáról vagy prémiumról – mindegyik elviszi az embert „a” pontból „b” pontba. Ezzel szemben a teherautók nagyon komplexek tudnak lenni, hiszen nem mindegy, hogy mit és mennyit visznek, honnan hová és azt milyen hőmérsékleten, és vég nélkül lehetne sorolni a kitételeket, amiknek meg kell felelniük. Összetett feladatot kell teljesíteniük, aminek a megoldása mindig kihívások elé állítja az embert.
Ma már nemcsak a személyautók, hanem a haszongépjárművek esetében is egyre erőteljesebb szegmenst képviselnek az elektromos meghajtások. Hogy látod a piac alakulását?
A városi disztribúciós feladatok ellátásánál egyértelműen az elektromos autózásban van a jövő. Egyszerűbb, és a környezeti terhelése is kisebb. Ma extrém gazdasági időket élünk, ami kihatással van mindenre, így az elektromos autók árára is, ami nagyon megemelkedett, és emellé a finanszírozási környezet sem a megfelelő. De egy flottakezelő tudja ezeket kompenzálni, hiszen mi nemcsak finanszírozást nyújtunk, hanem kiegészítjük azt egy kényelmi szolgáltatással is, ami egy sor terhet levesz az ügyfél válláról – szerviztől a biztosításig stb. - és ráadásul itt minden egy kézben van.
Hogy reflektál a piac a gazdasági kihívásokra, hogy tud spórolni? Kitolja a lízing-időt, amíg lehet?
Személyautóknál erre könnyebb megoldást vagy átmeneti megoldást találni, mert részint könnyebben van csereautó, részint a futamidőt is minimálisan ki lehet tolni. A teherautók esetében ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. (És most ne az alap furgonokat vegyük alapul, hiszen ezt a kategóriát könnyen lehet „cserélni”.) A speciálisabb és nagyobb teherautóknál nincsen ilyen lehetőség, ezért itt mindennél fontosabb tényező az üzembiztonság, emiatt a futamidő-túlfutás nem feltétlenül lehetséges.
Mi volt a legnagyobb kihívás ez eddigi munkád során?
A legutóbbi Tesco kiszállító elektromos flottája mindenképpen annak számít. Hiszen ebben a projektben az ügyfélen kívül ott volt még a jármű gyártója, az utólagos szigetelést beépítő cég, a hűtőberendezés importőre, az akkumulátorok beszállítója, és természetesen mi, mint flottakezelő, aki az egészet összefogta. A közös munka eredményeként állt össze az a jármű, ami teljes mértékig az ügyféligényekre lett szabva, és ezzel együtt tudja azt a hatótávot is, amire a cégnek napi szinten szüksége van.
A világ második legnagyobb finanszírozó cégénél dolgozol, a lehetőségek tárháza is nagyobb, ami előrevetíthet neked is egy jövőképet, ambicionálhat. Szoktál ezen gondolkozni?
Nekem mindig voltak rövid-, közép- és hosszú távú céljaim, éppen ezért minden dolgomat, tevékenységemet ennek rendeltem és rendelem alá. Fontosnak tartom, hogy ezek a célok mindig tisztán láthatóak legyenek, mert csak így lehet motivált valaki. Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy néha nem kalandoznak el a gondolataim, de ezek egyelőre nem olyan tiszta célok, amikről érdemes lenne szót ejteni.
Ez az a fajta munka, amit délután ötkor abba lehet hagyni?
Erre nem lehet jó választ adni, hiszen nyilvánvalóan az intenzitás hullámzó, de összességében mindig sokat kell dolgozni egy-egy projekten.
És amikor nem olyan intenzívek a hullámok, akkor hogyan kapcsolódsz ki, kosárlabdázol?
A feleségemmel – akit szintén a teherautós üzletágban ismertem meg – van két gyerekünk, hét és egy évesek. Az igazi feltöltődést az jelenti számomra, ha minél többet lehetek velük együtt, de természetesen a kosárlabda is mindig ott van, amikor a kikapcsolódásról van szó. A másik nagy szerelem az utazás, ha tehetjük, mindig megyünk, bár most a két gyerekkel egy picit nehezebb. Sok helyre sikerült már eljutnom, de azért még van egy-két hely a bakancslistámon, ahova el szeretnék jutni. Az egyik nagy szerelmem Ázsia, mert azt gondolom, hogy aki meg tud barátkozni az ottani miliővel, az nagyon gyorsan bele tud szeretni. Nekem sikerült.
