A Speedzone 2016-ban indult el, pontosabban startolt újra tévéműsor formájában, majd később elengedve ezt a vonalat a szerkesztőség felépítette YouTube csatornáját. A kezdetekről, a Speedzone szakmai hitvallásáról és a hitelességről két éve beszélgettem Barbalics Bencével, Vályi Istvánnal és Csikós Zsolttal. A mostani látogatásom alkalmával a nagy generációt jelentő trió után a második vonalat képviselő nemzedék hármasával Sallós-Kovács Péterrel (SKP), Bessenyey Péterrel (Frenkie) és Cseh Gáborral (G - Dzsí) beszélgettem.
Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert
A diskurzushoz ezúttal a Speedzone azóta megépült stúdiója adta a díszletet. A kis helyiség harminc négyzetméter történelem, tele van ereklyékkel és emlékekkel, melynek mindegyik momentumát benzingőzös aura veszi körül. Innen mennek a csatorna élő adásai, de a kamerák most pihenő idejüket töltik. Utólag valahol sajnálom, hogy legalább egy nem lett bekapcsolva, mert beszélgetőtársaimmal – akiknek jószerével csak a becenevét tudtam – gyorsan kialakult a klubhangulat. Nagyon nem is csodálkoztam ezen, hiszen SKP és G alig lépték át a harmincat, Frenkie-nek pedig még a látótávolságában sincsen a harmadik X, ezért szinte borítékolni lehetett azt, hogy a beszélgetés laza lesz. Ennek okán már az interjú közben is azon gondolkoztam, hogyan lesz ebből cikk, de szerencsémre voltak komoly pillanatok és olykor mélyen szántó gondolatok is. Ez utóbbi leginkább G részéről, aki nem egyszer szélesre tárta a lelkét bizonyos kérdések kifejtésekor, amelynek egyik etűdje a beszélgetés végén akaratlanul is egy jó végszót szolgáltatott.
Barna András (B.A.): Ritka helyzet a tollforgató pályafutásában, amikor nem tud sokkal többet az interjúalanyairól, mint a becenevüket. Kaptátok ezeket vagy hoztátok magatokkal az előző életetekből?
Sallós-Kovács Péter (SKP).: Vályi Pista akasztotta ránk, illetve mindenkire a szerkesztőségben a beceneveket. Amikor megnősültem, a feleségemmel felvettük egymás nevét, így lettem Sallós-Kovács és úgy érzem, hogy innentől el is vesztettem a Kovács Péter identitásomat. (nevet) Azóta a kollégák hívtak már mindenhogyan: SKP-nek, Sarlósnak és még ki tudja hogyan. A keresztelkedés véget nem érő folyamata ma ott tart, hogy a szerkesztőségi naptárunk engem érintő a rubrikájában már nem a nevem, hanem csak egy sarló-kalapács grafikája fémjelez. (nevet)
Bessenyey Péter (Frenkie).: Alapvetően ugyan Péter vagyok, de eddig akárhol megfordultam – iskolában, munkahelyen - mindig én voltam „második Peti”, ezért szinte mindenhol rám akasztottak valami becenevet. Amikor idekerültem sem volt ez másként. Egész egyszerűen megkérdezték tőlem, hogy van-e második keresztnevem, szerencséjükre volt, mert a Péter mellett Ferencként is anyakönyveztek. Ezzel elindult egy keresztelő lavina, így lettem az idők során Feco, Franci, Frank majd ez mutálódott mostanra Frenkie-vé, amire már néha hallgatok is.(nevet)
Cseh Gábor (G.).: Engem már a belépésem pillanatában újra kereszteltek. Vályi Pista, amikor bemutatott, mint új kollégát, akkor ezt úgy tette: „Cseh Gábor: G”. Innentől kezdve mindenki G-nek szólít.
B.A.: Ki hogyan került ide?
SKP.: A Szent László gimnáziumba jártam – alapvetően ezt tekintem alma materemnek -, ahol volt tömegkommunikáció és médiaképzés is. Amikor végeztem, ezen területen kerestem munkát, így kerültem az MTVA-hoz, egészen pontosan a Petőfi Tv-hez, ahol videós újságíró voltam, ami nagyjából arról szólt, hogy felvettünk anyagokat, amit aztán vágtunk, szerkesztettünk. Jó volt, szép volt, elég volt. Négy év után váltottam ide, egészen pontosan akkor még a Garázs című műsorba, ahova állandó embert, operatőrt kerestek. Ekkor a Speedzone és a Garázs még egy cégként működött.
B.A.: És csak a kamera mögött vagy előtte is állsz?
SKP.: Az élő adásokban megszoktam jelenni, néha egy-egy autótesztet is készítettem már, de leginkább a készülő anyagokba kerülök bele ilyen-olyan módokon – nevet – mondhatni hangulati elemként.
Frenkie: A főiskolán, illetve később az egyetemen tévéműsor-készítés szakon végeztem és utána én is a Garázson keresztül kerültem ide a féltestvérem Bessenyey Zoli révén. Igazából a stábon belül sokáig keresték a helyemet, így először fotóztam, majd videókat készítettem SKP hathatós mentorálása mellett, majd megtanultam vágni is. Néhány évre – a két cég a Speedzone és a Garázs kettéválásának időszakában – elhagytam a csapatot, de később visszahúzott a szívem. Nagyon szerettem azt, amit a Speedzone képvisel, akik úgy csináltak autós műsort, hogy abban nem csak technikai adatok vannak, hanem van benne egy kis lifestyle is, amitől emberközelibbé válik az egész. A Garázshoz hasonlóan itt is kerestük a helyemet, ennek folyományaként kezdtem el a közösségi médiaplatformokkal foglalkozni, de ezek mellett forgatok és vágok is. De, ha két szóval kellene válaszolnom, hogy mi a feladatom itt, akkor azt mondom: mindenes vagyok.
B.A.: G.?
G.: Nagyjából 12-13 éves lehettem, amikor az édesapámtól megkaptam az első kamerámat, amivel rögtön szerelembe estem, mert rettentően megtetszett ez az egész. Eger mellől származom, ahol már hosszú évek óta rendeznek rali versenyeket. Elkezdtem ezeken a versenyeken videókat csinálni, de később annyira magába szippantott ez a dolog, hogy a továbbtanulásomra is hatással volt. Ezért a korábban kitűzött gépészet helyett az egri főiskola médiaszakára jelentkeztem, de mindeközben a versenyeken történő videózást is csináltam tovább. Jellemzően a csapatoknak készítettem összefoglaló anyagokat, így az idő előrehaladtával némi pénzt is kerestem már, de azt mindig visszaforgattam valami új eszközbe. Ez az egész odáig vezetett, hogy benne ragadtam nemcsak a videózásban, hanem a sportágban is és 10 évig az Érdi Rally Teamnél dolgoztam, egészen addig, amíg egy ismeretségnek köszönhetően meg nem talált a Speedzone. Egy motoros anyag leforgatásához kerestek operatőrt. Az elkészült anyag jól sikerült, ennek kapcsán ajánlott munkalehetőséget Vinyus (Vince Tibi), a Speedzone egykori ötletgazdája, aki sajnos nem sokkal a beszélgetésünk után váratlanul elhunyt. E szomorú tény miatt csak néhány hónappal később kezdtünk el újból beszélgetni a közös munkáról Bencével és ennek a megegyezésnek az eredményeként kezdtem el itt dolgozni, mint operatőr és vágó.
B.A.: Amikor először itt jártam, már akkor sem lehetett nem észrevenni, hogy nálatok rendhagyó a szerkesztőségi hangulat. Milyen belülről?
G.: Pont olyan, ahogy azt te kívülről is látod. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy mi olyanok vagyunk, mint egy baráti társaság. Egyáltalán nincsen főnök-beosztotti viszony. Én azt látom, ha itt valaki becsülettel elvégzi a munkáját, akkor azt látják, értékelik. Éppen ezért én kényesen ügyelek arra, hogy a feladataimat a legjobb tudásom szerint végezzem el.
Frenkie: Azt gondolom, hogy mi egy kreatív alkotói közösség vagyunk, mert ha van ötlet, akkor az teljesen mindegy, hogy ki mondja, honnan jön - meghallgatjuk, beszélünk róla és ha jó, akkor meg is valósítjuk.
SKP.: Az évek alatt folyamatosan nőtt a csapat, számosan jöttek, jelentkeztek és ismertünk meg nálunk dolgozni akaró embereket. Vannak pozitív és negatív tapasztalataink is és ha van a dolognak konklúziója - és erre számos példa volt - akkor az az, hogy hiába jó szakember valaki a maga területén, ha nem tud beilleszkedni.
G.: Szerintem itt nyugodtan elpuffogtathatjuk azt a közhelyet, hogy ha nem működik a kémia, akkor semmi nem működik úgy, ahogy annak működnie kéne.
Jó, lehet, hogy eddig jellemzően ajánlások vagy éppen referenciák után került ide valaki, ugyanakkor most pont egy olyan időszakot élünk, amikor „kívülről” keresünk kollégát, kollégákat. Jegyzem meg: mi egyébként szakmailag rengeteget tanultunk és tanulunk egymástól, hiszen lehet valaki jó operatőr, ha nincs tapasztalata abban, hogyan kell egy autót filmezni. És persze mindenkinek meg van a maga perspektívája is, szóval mi már azonnal látjuk egy anyagon, hogy azt melyikünk vette fel, vágta meg.
B.A.: Némileg költői a kérdés, de van abban például valami hierarchikus sorrend, hogy ki milyen anyagokat készít, milyen autókat tesztel?
G.: Ez mindig megbeszélés tárgya, amit például nagyon sokszor az dönt el, hogy adott autó vagy téma kit érdekel jobban vagy éppen kinek milyen az időbeosztása. De az idők során kialakult egy szokásrendszer is, például az „idősebb” autókkal Csík (Csikós Zsolt), a maszkulinabbakkal Vályi Pista, a műszaki témákban - mérnök ember lévén - Göbi (Göbölyös Zsolt) szokta exponálni magát, hogy csak néhány példát említsek.
Jegyzem meg: ez utóbbi nem tartozik a hálás feladatok közé, hiszen a világon nincsen annyi vágókép, amivel vizuálisan színessé lehet tenni egy olyan anyagot, amikor valaki 20 percig áll és beszél egy felnyitott géptető előtt. (nevet)
Frenkie: Egyébként az ember azt gondolná, hogy ez a fajta beállítás megöli az anyagot, miközben ez egyáltalán nincs így, mert a számok azt mutatják, hogy a nézőink – bármilyen furcsán is hangzik - ezt szeretik. Ebből is látszik, hogy az a szemlélet, dinamika, amit követünk, csinálunk, az működik, mégpedig azért, mert a sztori érdekli a nézőt.
G.: Ehhez hozzátéve: sokszor vagyok úgy, hogy egy anyagba technikai oldalról mindent beleteszek és azt gondolom, hogy ez nagyot fog menni, ezzel szemben a valóság sokszor az, hogy olykor alig teljesít. De ennek az ellentettje is igaz, amikor a magam elé támasztott elvárások felét sem sikerül teljesítem és emiatt ostorozom magam, mégis, ennek ellenére az anyag nézettsége hasít. Szóval nagyon nehéz eltalálni napról-napra a nézőnek azt az igényét, hogy éppen mi érdekli.
B.A.: Nyilván nem mindegy a téma és az sem, hogy adott esetben milyen autóról vagy szó.
Frenkie: Azt látom, hogy hozzánk képest más autós műsoroknál sokkal jobban számít, hogy milyen autóról van szó. Ha például egy versenytársunk bemutat egy Mercedes EQS-t, akkor azt sokan meg fogják nézni, mert az egy érdekes autó, szemben mondjuk egy Renault Kangooval, amit Mercedeshez képest csak az emberek töredéke néz meg. A mi anyagaink között – legyen szó bármilyen autóról – e tekintetben nincsenek releváns kiugrások a nézettségben. Nálunk a karakter és az, ahogyan ez a valaki elmondja azt a tesztet, még a kevésbé izgalmas autókat is érdekessé teszi.
B.A.: Tulajdonképpen mindegyikőtök a karrierje elején van, a korotokat tekintve pedig történelmetek nincs csak jövőtök. Ki, hogy tekint előre?
G.: Ha közhelyesen akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy szeretnék később is több lábon állni. Tulajdonképpen a rali és a tereprali-vonal a mai napig is megvan, de ezek mellett vannak más kitekintéseim is. Ugyanakkor a Speedzone-nál rengeteg új dologgal szembetalálkozik az ember, ezért nem is nagyon kell új utakat keresni. Például legutóbb Sallós Petivel a Ladánybenének forgattunk videoklippet, ami számomra egy teljesen új dolog volt. Ez is jól igazolja, hogy rengeteg felé el lehet mozdulni, ráadásul még az itteni technikát is használhatom, szóval itt nincs elfojtás semmilyen téren. Ezért is mondtam korábban azt, hogy itt az ember inkább érzi magát egy baráti társaságban, mint munkahelyen. Szóval szerintem mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy ezt tudjuk csinálni. Éppen ezért nem gondolom, hogy nekem bármilyen irányba is el kellene mozdulnom, mert ez az a helyzet, amiben jól érzem magam és boldog vagyok. S bár a többiek nevében nem nyilatkozhatom, de mindannyiunkról azt gondolom, hogy jó helyen vagyunk.
SKP: Szerintem a folyamatos fejlődés és a tanulás elengedhetetlen. Az a célom, hogy ebben a folyamatosan változó világban tudjam a lépést tartani. Mindig is érdekelt a rendezés, a TV-zés, a filmezés. Az új tudások elsajátítása és a kísérletezés. Azt nem tudom megmondani, hogy 10-15 év múlva, hol leszek, lehet a Parlamentben, vagy Grazban. Ki tudja. De azt tudom, hogy az ötleteimet a Speedzone-on belül szeretném megvalósítani és szeretném, ha tudnék segíteni a cégnek, abban hogy folyamatosan meg tudjon újulni.
Frenkie: Mivel most vagyok körül-belül kicsit több mint egy éve a Speedzone csapatában, most érzem azt, hogy kezd kialakulni pontosan a helyem és a feladatköreim itt. Nekem a képalkotás, vágás és egyéb kreatív munkák mellett nagyjából egy fél éve elindult egy mellékvágány, ahol a kamera másik oldalán is kipróbáltam magam. Ha a jövőt nézem, talán ez az amiben azt érzem, hogy többet kell fejlődnöm és szerencsére a szakavatott kollégák nagyon sok segítséget nyújtanak benne. Nekem az autózás szerves része az életemnek a munkán kívül is, ezért nehezen tudok elképzelni jobb munkahelyet, mint ahol vagyok. Itt senki nem korlátoz semmiben, ha van jó ötlet, meg kell valósítani és majd a nézők döntenek, hogy valóban jó ötlet volt-e...
