Németh Szabolcs az MHC Mobility legfiatalabb vezetőinek ligájában játszik, ennek okán ő is azok közé tartozik, akiknek múltja nincs csak jövője. Tehát nem csoda, ha még nem gördül alá a szakmai életútjának listája. Annak ellenére, hogy a pályája elején jár, nem hagy kétséget afelől, hogy tűpontosan tudja, merre szeretne fejlődni. Ez utóbbiba a sors keze is besegített neki akkor, amikor az Eurofleet multinacionális céggé vált.
Szabolccsal nem a szűkebb hazáját jelentő irodájában, hanem egy másik, csendesebb helyiségben beszélgetünk. Ha nem mondaná, hogy nem itt székel, fel sem tűnne, a díszletek ugyanazok lehetnek, mint a bázisán, itt is körbeveszik a számítógépek, melyek mindegyikén egy-egy Excel táblázat a „borítókép”.
Alig vagyunk túl a protokolláris részen, de már ekkor nyilvánvalóvá válik számomra, hogy beszélgetőtársam joviális alkat. Nem cáfol rá a megérzésemre, hiszen az egész interjút végigkíséri a mosoly az arcán. Szemmel láthatóan jól érzi magát a helyzetben, csak egy-két kérdésnél exkuzálja magát, amiért nem készült fel elég jól saját magából. Ha néha a múltra fátylat dobott idő miatt el is akadunk, Szabolcs jövőlatolgatásában kristálytiszta a kép. Az MHC Mobility kisteherautó bérlés szolgáltatása is része annak a jövőképnek, amelyet Szabolcs és csapata tovább kíván építeni, biztosítva a cég növekedését és versenyképességét.
Barna András (B.A.).: Beszélgetésünk előtt említetted, hogy nem Győrben, hanem egy kisvárosban, Beleden születtél. Ha engedem, hogy befolyásoljanak a sztereotípiák, akkor legkevésbé sem gondolnám azt, hogy onnan valaki a számviteli felé veszi az irányt. Sokkal inkább azt, hogy más területen keresi a boldogulást. Rácáfoltál erre, hogy került a képbe nálad ez a szakma?
Németh Szabolcs (N.Sz.).: Már általános iskolában is szerettem a számokat, logikai feladatokat, így evidens volt, hogy ebbe az irányba szeretnék továbbtanulni, ezért jelentkeztem a győri körzet legjobb közgazdasági szakközépiskolájába, ahol mindig is az eredményességre törekedtem. Ennek köszönhetően tanulmányaim során a reáltantárgyakban sikerült különböző mértékű és nagyságú eredményeket elérnem, okleveleket megszereznem.
B.A.: Volt otthoni minta, ami besegített abba, hogy ezt a pályát válaszd?
N.Sz.: Egyáltalán nem. Édesanyám óvónő, édesapám pedig korábban üzletkötő volt, most pedig egy nagy, ipari pékségben a karbantartó részleg vezetője. De még nővéremmel is ellentétes irányba indultunk el, aki ma termékfejlesztő egy nemzetközi élelmiszeripari cégnél.
B.A.: A középiskola után merre mentél?
N.Sz.: Sopronba, a Nyugat-magyarországi Egyetemre jelentkeztem, ahol elvégeztem a pénzügy-számvitel alapszakot. Eközben már dolgoztam, igaz egy teljesen más, távoli területen a keresztapámnál, aki sírköves volt, télen pedig fakitermeléssel foglalkozott. Rengeteget tanultam tőle, neki köszönhetően változott meg a munkához való hozzáállásom, de úgy is fogalmazhatnék: a keresztapám mellett fejlődött ki és erősödött meg bennem ez az attitűd.
B.A.: Ismerek olyat, aki ígéretes karriert futott be és innen indult. Te is tovább léptél, merre folytattad?
N.Sz.: Az egyetem után visszamentem Beledre, ahol egy helyi központú elektromos alkatrészeket gyártó cégnél helyezkedtem el könyvelőként. Egyébként ennek a társaságnak az alapítója is példaértékű karriert futott be, de erről majd máskor. Három évig dolgoztam itt és ez idő alatt megismerkedtem egy másik, számomra kevésbé ismert területtel is, a kontrollinggal. Tulajdonképpen ennek okán jelentkeztem a Széchenyi István egyetem szakirányú kontrolling képzésre is. Az itt megszerzett tudás szilárd alapot tudott biztosítani az ellenőrzésekhez, kimutatásokhoz, jelentésekhez kapcsolódó feladataimhoz a későbbi pályafutásom során. Ezért, amikor végeztem, akkor ebbe az irányba mentem tovább.
B.A.: A kontrolling nem egy hálás státusz szerintem, vagy rosszul látom?
N.Sz.: Nem egy népszerű terület ez biztos, azonban a vezetők és tulajdonsok körében annál inkább. De én minden ódiuma ellenére szerettem. Úgyhogy az addigi könyvelői munkám, ahol korábban a számlákkal foglalkoztam, szépen átbillent a kontrolling irányába.
B.A.: A beledi cégnél három évig voltál, utána jöttél az Eurofleethez?
N.Sz.: Igen, mert éreztem, hogy szintet kell lépnem, ezért kerestem a következő lépcsőfokot. Az Eurofleethez egy hirdetés révén kerültem. Már az első pillanatban megfogott valami ebben a cégben, láttam benne a lehetőséget - ha lehet ezt így mondani -, mindazonáltal a munkakör, amire jelentkeztem egy laikus számára nem az előremozdulást jelentette.
B.A.: Mennyire szereted az autókat? Befolyásolt, hogy ez autós cég?
N.Sz.: Az autókat nagyon szeretem és vezetni is, de itt meg is áll az én tudományom. Nem titkoltan azt gondoltam: ha ez egy autós cég, akkor lehet, hogy gyorsabban vagy könnyebben kaphat az ember cégautót is. (nevet)
B.A.: Miután nem értékesítő munkakörbe jelentkeztél, ezért neked nem volt kritérium az, hogy egy hónap alatt adj el egy autót. De aligha tudom elképzelni, hogy ne lett volna valami olyan, ami mérhetővé teszi a munkádat.
N.Sz.: Amit 2019-ben a belépésemkor éreztem a céggel kapcsolatban, az beigazolódott, mert az évek során mindig tudtam egyről a kettőre lépni és ennek köszönhetően mindig nagyobb felelősséggel járó feladatokat is kaptam. Nagyon fontos volt számomra az is, hogy az ötleteim mindig nyitott fülekre találtak és több is bevezetésre került a belső pénzügyi folyamatokban. A kisvállalat hatalmas előnye, hogy az ötleteket nem kell egy szerteágazó apparátuson keresztülvinni, hanem tulajdonképpen két lépcsőben elér az ember a döntéshozóig.
B.A.: Mondanál példát arra, hogy milyen ötleteid voltak?
N.Sz.: Felkészülhettem volna jobban magamból, akkor lehet, hogy gyorsabban tudnék választani ebből a rengetegből. (nevet)
Ugyanakkor, ha most konkrét példát nem is mondok, számos olyan újítás/fejlesztés/automatizálás fűződik a nevemhez, amelyek közül több önmagában is heteket spórol a vállalkozásnak éves szinten munkaidőben mérve. A tartós bérlet során is fontosak az ilyen újítások, mivel ezek jelentősen növelhetik a hatékonyságot és csökkenthetik a költségeket hosszú távon.
Szóval szépen tudtam lépegetni előre, de mivel az Eurofleet kis vállalat volt, egy idő után már tulajdonképpen nem lett volna hova. Ezért az én és az Eurofleet életében is jó időzítéssel érkező esemény volt az akvizíció, aminek hatására szinte egycsapásra multinacionális céggé váltunk. Én nagyon szerettem kisvállalti létben is dolgozni, de egy kis időn belül - ahogy említettem is - elfogytak volna a lehetőségek. Azóta, hogy multinacionális cég lettünk, nem csak a létszámunk, hanem a feladataink is megsokszorozódtak. Az átszervezések engem is érintő egyik sarokpontja mindenképpen az volt, hogy a könyvelés beszervezésre került. Némiképp véletlen egybeesés, hogy én ekkor jelentkeztem okleveles könyvvizsgálói képzésre, amit ezen a területen úgy szoktak aposztrofálni, hogy a pénzügyi, számviteli szakma, ami szinte egy kikövezett utat jelentett a jelenlegi pozíciómhoz.
B.A.: Az akvizíció utáni átmeneti időszakban sok kollégáddal volt lehetőségem beszélgetni. Nyilván egy ilyen helyzet jellemzően kiben-kiben vegyes érzelmeket vált ki, hiszen egy új időszámítás jön, jött. Te hogy élted meg ezt az időszakot?
N.Sz.: Nekem, mint fiatal és ambiciózus dolgozónak, ez egy nagy lehetőség volt, pontosabban fogalmazva nagy lehetőség is lett, hiszen azóta is sikerült előrelépnem. Ugyanakkor ez a váltás nem csak számomra, hanem a pénzügyi csapat számára is kihívás volt. Következésképpen nem unalmas az élet nálunk, hiszen folyamatosan vannak újabb és újabb projektjeink. Nem kétséges, hogy a változás feszültségeket hozhat egyes emberekben, de én nem tartoztam közéjük.
B.A.: Számviteli vezető vagy, ez a vállalati hierarchiában hol helyezkedik el?
N.Sz.: Közvetlenül a gazdasági vezető alá tartozom és a könyvelők szakmai irányítása a feladatom, mindemellett a pénzügyi csapat támogatása is szerves része a munkakörömnek.
B.A.: Nyilván a hozzá nem értésem az oka, de ha vannak olyan szakmák, amiket nem csinálnék, abban biztos benne van a könyvelés és a pénzügyi vonal. Ellentétben veled, akin azt látom, hogy te oda vagy ezért és egyáltalán nem érzem, hogy rástresszelnél erre a feladatra.
N.Sz.: Jól látod, nem vagyok stresszelős, a könyvelőim sokkal inkább. Azt gondolom, hogy ehhez a szakmához kell egyfajta nyugalom, mert az ember nem élhet meg például minden áfabevallást traumaként - egyszerűen jól kell csinálni. Abban, hogy a hétköznapi életben ki mit gondol erről, vagy miként vélekedik mondjuk az adóhivatalról, annak valószínűleg régebbre visszanyúló okai vannak vagy lehetnek, de szerintem ezt nem kell démonizálni. Mi is vétünk hibákat, ezeket fel kell lelni és ahhoz, hogy ezeket későbbiekben ne kövessük el, folyamatosan ellenőrizni kell magunkat, ahogy az összes többi osztály pénzügyi folyamatait is.
B.A.: Nem mintha párhuzamot akarnék vonni, de a te szakmád olyan, mint a pszichológusé, ahova nem elég csak a tudás, hanem tapasztalat is kell. Ennek kapcsán az is felmerült bennem kérdésként, hogy kezdetektől vállalati környezeteben akartál dolgozni vagy egy könyvelőirodában is el tudtad volna képzelni magad?
N.Sz.: Jó az, amit mondasz, mert ide kell egy megszerzett tudás, de fontos a tapasztalat is. Ha mind a kettőből egy kicsit többet szerzel be, akkor rájössz, hogy mennyi mindent nem tudsz még. Hiszen minél többet tanulsz, annál jobban kitárul a tér. Ezért is szeretek tanulni és mindennek utána járni, mert ezzel a saját értékemet is növelem és a jövőben még inkább növelni is szeretném. Úgyhogy már most a fejemben van, hogy ha jövőre befejezem a könyvvizsgálói tanulmányaimat, merre megyek tovább. Ami a kérdés második felét illeti: maximum egy saját könyvelőirodában, de ez nincs a rövid- és középhosszú terveim között.
B.A.: Ki tudsz lépni az Excel táblázatokból vagy elkísérnek ezek a rubrikák haza is?
N.Sz.: Van, hogy hazaviszem, de legtöbbször inkább bent maradok tovább. De most a fókusz újból a tanuláson van, a jelenlegi tanulmányaim aktuális modulja a nemzetközi számvitel, ami szintén egy nagyon izgalmas terület.
B.A.: Van kivel osztoznod a nemzetközi számvitel nyújtotta élményben?
N.Sz.: A barátnőmmel, akivel együtt élünk Magyarkeresztúron, ami egy fokkal közelebb van, mint Beled, de még ez is negyvenhat kilométer. Szóval ingázom minden nap.
B.A.: Vonzott a vidéki élet, azért mentetek oda?
N.Sz.: Nem, praktikusabb okok miatt. A barátnőm tánctanár, ott tanít és logikusabb volt így megoldani ezt a dolgot. Ráadásul szinte ellentétes időben dolgozunk, én jó esetben reggel nyolctól este ötig, ő pedig pont a délutáni időszakban. Viccesen úgy szoktam mondani: hogy egy házban élünk távkapcsolatban. Egyébként úgy engedett utamra reggel, hogy ha a hobbijaim szóba kerülnek – amik között semmilyen extrém dolog nincsen -, akkor az összes többi mellett említsem meg azt is, hogy táncolni is szeretek. (nevet)
B.A.: Az lenne a csoda, ha nem szeretnél. Egyébként, ha már itt tartunk, vesézzük ki a dolgot, milyen táncot tanít?
N.Sz.: Gyerekeknek tanít showtáncot, de ő is képzi magát és vele együtt engem is. Ennek köszönhetően volt közös táncos élményünk is. Ilyen volt például az, amikor elmentünk boogie-woogie-t tanulni, ami amellett, hogy jó élmény volt ezt a tudásunkat jól tudjuk kamatoztatni egy-egy vidéki lagzin is. (nevet)
