Vizbor Péter az MHC Mobility Magyarország menedzsmentjének legújabb munkatársa. Péter alig két hónapja került a pénzügyi osztály élére, a számok mestere, mégis volt a karrierjében egy pillanat, amikor teljesen más irányba fordult volna. Bármit is gondolt korábban, egészen biztos, hogy az ötlet már megszületésének pillanatában elvetélt volt, olyan szenvedéllyel beszélt a szakmájáról. Egy kicsit még engem is meggyőzött arról, hogy számmisztikának is ugyanúgy megvan a szépsége, mint bármelyik másik dolognak.
Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert
Interjúhelyszínünk sokak számára ismerős lehet, ismét a „Fuji alatt” beszélgetünk, a kép most csak annyiban árnyalt, hogy a máskor nyüzsgő helyiség most irodává avanzsált. Péter igencsak belakta a kis tárgyalót, végleges helye éppen kialakítás alatt van, egyébként is sokat ingázik a győri és budapesti iroda között, így egy rövid ideig még a mobil megoldásoké a szerep. Gyorsan megtaláljuk a közös pontot, mind a ketten a Balaton szerelmesei vagyunk, ráadásul ő az Aranypart szomszédságában született. Távolba néző mosollyal emlegeti fel a diákéveit – szuper időszak volt, meséli –, de aztán a tanulmányai és később a munkája okán Budapestre került, amikor pedig teheti, hazalátogat családjával.
Szakmai életútja kísértetiesen hasonlít az előző számunkban bemutatott Réder-Gresz Mártiéhoz. Míg a HR vezető a Coca-Colánál, addig Péter egy másik amerikai multicégnél, az HBO-nál dolgozott közel másfél évtizedet.
Barna András (B.A.).: Valószínűleg a humán beállítottságom okán mindig rácsodálkozom azokra, akik a számokban találták meg a kiteljesedésüket. Téged mindig is érdekelt matematika vagy volt családi inspiráció is, ami efelé terelgetett?
Vizbor Péter (V.P.).: Édesanyám tanítónő volt, édesapám pedig mérnökember, aki később közgazdasági pályára lépett, szóval akár azt is mondhatnám, hogy benne volt a genetikámban ez a dolog. Ugyanakkor nem gondolnám, hogy kellett hozzá az ő motivációjuk, egyszerűen szerettem a számokat. A gimnáziumban is matektagozatra jártam, az érettségi után pedig a Számviteli Főiskolára mentem tovább, ahol valóban megtaláltam ebben a dologban a szépséget.
B.A.: Ismétlem magam: mi szépsége ennek dolognak, ami neked örömet okoz?
V.P.: A matematika egy teljesen logikusan felépített rendszer, amiben minden az élére van állítva, minden ott van, ahol annak lennie kell, nem lehet elferdíteni.
B.A.: A diploma megszerzése után merre mentél?
V.P.: Tulajdonképpen a baráti inspirációknak köszönhetően jelentkeztem az Ernst & Young-hoz, mint könyvvizsgáló asszisztens. Akkoriban ez egy nagyon jó ugródeszkának tűnt – és az is lett. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az ide jelentkező pályakezdők jellemzően három-négy évig dolgoznak itt, szívják magukba a tudást és a tapasztalatot, majd rendszerint ezután kilépnek operatív területre. Tulajdonképpen én sem lógtam ki a sorból. Az egyik legnagyobb ügyfelünk az HBO volt, sokat jártam hozzájuk és amikor ott megüresedett a kontrolling pozíció, akkor azt megpályáztam.
B.A.: Ez előre vagy visszalépés volt?
V.P.: Nem lehet összehasonlítani a két pozíciót. A könyvvizsgálatnál mindig van egy „végtermék”, az éves beszámoló, amit ellenőrzünk, hogy az megfelel-e az adott számviteli sztenderdeknek. Ezzel szemben a „másik oldalon” mi állítjuk össze ugyanezt, illetve a további kapcsolódó kimutatásokat is. Az HBO-nál tehát átkerültem a pult másik oldalára. Az ott eltöltött tizenöt év alatt tulajdonképpen a vállalat teljes pénzügyi területét, vonalát bejártam. Kontrollerként kezdtem, majd főkönyvelőként elmozdultam a számvitel és az adózás irányába. Később egy vállalati átszervezésnek köszönhetően pénzügyi vezetővé léptettek elő, ami az addigi pályafutásom legérdekesebb és legizgalmasabb része volt.
B.A.: Amennyiben?
V.P.: Ekkor lehetőségem volt az egész szervezet pénzügyi funkcióit irányítani. Később egy újbóli átszervezésnek köszönhetően részt vettem egy projektben, melynek keretében egy pénzügyi számviteli szolgáltató központot építettünk fel Budapesten, mely ellátta a cégcsoport közép-európai vállalatait. Mindez nagyon értékes tapasztalat volt számomra. Lehetőségem volt nem csak megismerni a keleti régió pénzügyi folyamatait, hanem az átalakításában, egységesítésben olyan módon is közreműködni, hogy azt a rendszert globálisan is használni tudjuk. Mindezek mellett izgalmas volt átnavigálni a csapatomat az tömérdek változáson.
B.A.: Milyen volt egy ilyen nagy, amerikai cégnél dolgozni?
V.P.: Számomra a multinacionális környezet nagyon felpezsdítő, aminek a legjobb része az volt, hogy a külföldi kollégáimmal napi szintű kapcsolatom volt. Ilyenkor egy picit mindig az volt az érzésem, hogy fél világ ott van körülöttem. Mindemellett rengeteg regionális csapatépítő tréninget is szerveztek, ami egy másik színfoltja volt ennek a környezetnek. Talán némileg furcsa, de a tizenöt év legizgalmasabb időszaka mégsem az volt, amikor beszámolókat vagy könyvelési tételeket állítottunk össze, hanem amikor az üzleti oldallal együttműködve kellett a vállalatot terelgetni és támogatni, vagy döntést hozni egy-egy kérdésről, hogy ez mennyiben jó vagy éppen nem jó számunkra.
B.A.: Kihagyhatatlan a kérdés: van HBO előfizetésed?
V.P.: Igen van, de hogy őszinte legyek a konkurenciát többször nézzük, főleg a gyerekek miatt.
B.A.: Ők mekkorák?
V.P.: Két kislányom van, tíz és tizenkét évesek.
B.A.: Az HBO-nál eltöltöttél tizenöt évet. Úgy érezted, hogy ott mindent kimaxoltál a pénzügyi vonalon belül, ezért váltottál, vagy kellett már egy másfajta felfrissülés, kihívás?
V.P.: Az évek során túlzottan globalizált lett a környezet, ezért kezdtem el gondolkozni azon, hogy váltanom kellene és egy olyan munkahelyet keresni, ahol családiasabb a légkör. Tulajdonképpen volt időm gondolkozni. Az elhatározásomat részben az késleltette, hogy cégen belül pont egy olyan projektben voltam benne, ami nagyon izgalmas volt és ezt végig akartam csinálni. A végső lökést végül is az adta, hogy amikor az említett projektet befejeztük, akkor egy sokadik vállalat-átszervezés részeként az a döntés született, hogy a budapesti központot Varsóba költöztetik és ezzel együtt el is kezdték az itthoni pozíciók leépítését.
B.A.: Amikor megfogalmazódott benned a váltás, akkor nem gondolkoztál azon, hogy esetleg önálló vállalkozásba kezdj vagy ez nem volt opció?
V.P.: Ma önálló pénzügy tanácsadóként elhelyezkedni nagyon nehéz, amihez egy nagyon komoly kapcsolati háló is kell, ami nekem nem volt felépítve. Ezt egyfelől nulláról elindítani nagyon hosszú idő lett volna, másfelől én egy kockázatkerülő személyiség vagyok, ezért sem gondolkoztam ebben. Bármilyen furcsának is hangzik, egy teljesen más irány felé akartam fordulni, mégpedig az asztalos szakma felé.
B.A.: Nem mondod! Ez, hogy jutott eszedbe?
V.P.: Hobbi szinten nagyon szeretek bútorokat készíteni, ezért komolyan elgondolkoztam azon, hogy egy kicsit félreteszem a pénzügyi vonalat és kitanulom ezt a szakmát.
B.A.: De hogy kerültél közel az asztalossághoz?
V.P.: Nagyon röviden úgy, hogy amikor megvettük a lakásunkat, akkor abban nagyon le volt pukkanva a konyhabútor. Azt gondoltam, hogy a régi helyett egy újat én is meg tudok csinálni. Megterveztem, levágattam hozzá az anyagokat és összeraktam - és nagyon jól sikerült. Később más bútorokat is csináltam, sőt a családban is másoknak. Tulajdonképpen ez volt a motiváció háttere.
B.A.: Végülis nem lépted meg.
V.P.: Amikor az HBO-korszaknak vége lett, akkor azt gondoltam, hogy mielőtt bármerre is továbblépnék, nekem muszáj legalább egy félévet regenerálódni. Úgy voltam akkor, hogy még számítógépet sem akartam látni, annyira tele volt a fejem. De, ahogy lenni szokott, ember tervez, a sors keze végez - egy fejvadász cég megkeresett az MHC ajánlatával. Eljöttem az első interjúra és már akkor nagyon szimpatikus volt az itteni csapat és a közeg is számomra. Az HBO már a végére akkora szervezetté nőtte ki magát, hogy sokszor hetekig kellett keresnem a megfelelő kollégát, aki választ ad egy adott kérdésemre. Ez elképesztően megnyújtotta a folyamatokat, mire mindennek a végére ért az ember, unta az egészet és persze futni a köröket nem csak nagyon fárasztó, hanem időrabló is. Ezzel szemben itt van egy jó kis csapat, aki megfelelő szakértelemmel bír, lehet rájuk támaszkodni és gyakorlatilag mindent meg lehet oldani, ami rendkívül motivál engem is.
B.A.: Végül is a hat hónap regenerálódásból mennyi lett?
V.P.: Mindössze kettő, de nem bánom. Itt két hónapja dolgozom, aminek nagy részét eddig az átadás-átvétel tette ki, de ma már tervezzük a jövő évet, ami egy nagyon izgalmas feladat.
B.A.: Ha nem dolgozol, akkor visszatérsz a faiparhoz vagy van más hobbid is?
V.P.: A barkácsolás tökéletesen ki tud kapcsolni, amiből most jut bőven, hiszen építkezés közben vagyok. De, ami legalább ennyire pihentet az a túrázás és erre a lányaimat is próbálom rávenni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
B.A.: A feleséged mivel foglalkozik?
V.P.: Ő is pénzügyi vonalon van.
B.A.: Meg sem kérdezem, hogy mi a téma a vasárnapi ebédnél?
V.P.: Néha szoktunk szakmázni ezt tény.(nevet)
B.A.: Otthon ki a pénzügyminiszter?
V.P.: Az adminisztrációt én viszem, mondanám, hogy minden más a felségem kezében van, de ez nem lenne igaz, közösen hozunk döntéseket.
B.A.: Az MHC-nál már az első alkalommal pozitív benyomásaid voltak. Noha nagyon rövid ideje vagy még itt, hogy látod most a céget, mennyire tudtál két hónap alatt részese lenni?
V.P.: Hatalmas kedvvel és nagyon motiváltan jöttem ide. Azt tudtam, hogy egy nagyon nehéz időszakon van túl a vállalat és látom azt is, hogy ez rengeteg energiát elszívott. Véleményem szerint a legnagyobb kihívás ezen túllendíteni a csapatot azért, hogy az év végére mindenki kellően motivált legyen.
B.A.: Az tény, hogy a cég elmúlt időszaka arról szólt, hogy a kisvállalati közegből átlépjen egy multinacionális környezetbe. Te, aki hosszú ideig dolgoztál az utóbbi világában, hogy érzékeled – félig-meddig még kívülről - ezt az átmenetet, szembetűnik valami?
V.P.: Annak idején az HBO is átesett egy hasonló növekedési fázison. Ott volt lehetőségem megtapasztalni egy ilyen átalakulás attribútumait. Egy kisvállalatnak megvannak a saját maga által bejáratott folyamatai, amik tökéletesen működnek, de nyilván vannak olyan pontok, amik viszont már nem funkcionálnak egy nagyvállalati forma esetében. Bizonyos dolgokat ugyanis nem lehet mikró-módon menedzselni egy nagyvállalati kultúrában, ezért adott dolgokat el kell engedni, mert ahogy növekszik a cég, ezeket nem lehet aprólékosan kontrollálni. Arra kell fókuszálni, hogy a kulcspontok vagy kulcsfolyamatok jól működjenek.
B.A.: Ne dolgozzunk tovább, a Balaton mennyire maradt meg az életed részének?
V.P.: Szerencsére a Balcsi továbbra is megvan nekünk. Siófok rendszeres nyári program, akár nyaralásról, akár csak egy-egy hétvégéről legyen szó. Balatoni gyerekként a víz egy fontos elem számomra. Nagyon szeretek sup-olni és erre buzdítom a lányaimat is. Ez egészen jól megy nekik addig, amíg ugrálni kell róla, de ha evezésre akarom rávenni őket, akkor már rögtön nem vagyok annyira népszerű ezzel a dologgal.
