MHC Magazin

Filmes autók – autós filmek: Végtelen választék

Ahogyan az autók hétköznapjaink részévé váltak, úgy hódítottak egyre nagyobb szerepet - Halálos Iramban – maguknak a járgányok a filmiparban is. Az elmúlt 50 évben számtalan olyan alkotás született, amelyben a négykerekű járművek nemcsak az utcakép miatt kerültek a vászonra, hanem egyszerűbb-, sőt egyes esetekben akár főszerepekhez is jutottak. Ma már olyan széles a repertoár, hogy filmes katalógusokban biztosan nem jut mindenkinek hely, ezért mi most az idei újdonságokra, no meg egy örök klasszikusra fókuszáltunk. Mondanunk sem kell, ezen „autók” közül egyik sem rendelkezik flottapotenciállal nálunk…

Halálos Iramban – túljátszott sorozat?

Az idei filmes évet a Halálos iramban tizedik része nyitotta, ahol a Fast X ugyan már nagyon messze van attól a szubkultúrától, amely az ezredfordulón nemcsak Amerikában, hanem Európában így a Hungaroringen is rendkívül népszerű volt. Akkor még nem csak a pályák, hanem a lelátók is megteltek. Természetesen míg az első részekben sokkal több volt az igazi autós jelenet, addig ma már a CGI technológiával az sem tűnik lehetetlennek, ha egy atomtengeralattjárót kell megállítani, vagy egy repülőt visszahúzni a földre. Bár a korábbi részekben volt egy klasszikus idézet, az „autó nem repül”, azóta ez sem számít földtől elragaszkodott lehetőségnek Dominic Toretto és családja számára.

Transformers – Játékból valóság

Ahogy megszokhattuk az előző részekből, az Autobotok most is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Földön helyreálljon a béke.

A “Fenevadak kora” ugyanazt az akciódús és látványos formulát hozza, amely világszerte elragadta a közönséget. A mozinézőket a 90-es évekbe röpíti, egy világkörüli kalandba az alakváltó autókkal, miközben behozza a Transzformerek egy teljesen új fajtáját – a Maximálokat – az Autobotok és az Álcák harcába. Ez a film a sorozat hetedik epizódja és egyben az Űrdongó mozifilm önálló folytatása is.

transformers mhc mobility
transformers 2 mhc mobility

Gran Turismo – Szimulátorból a mozivászonra

Míg a Transformerst a Hasbro játékok népszerűsítése hívta életre addig az augusztusban bemutatott Gran Turismo az ugyanezen a néven futó autós szimulátort népszerűsíti, de egyben Jann Mardenborough igaz történetét is bemutatja, hogyan lehet a számítógép mellől a versenypályákra kerülni.

Nem mellesleg túrautó világkupa győztesünk Michelisz Norbert is pont így kezdte a karrierjét, autóverseny-szimulátoros kezdetek után jutott versenyzői üléshez a magyar pályaautós kupasorozatokban. A film legtöbb jelenetét egyébként a Hungaroringen vették fel, és több magyar autóversenyző is statisztált benne, nemcsak személyesen, hanem autóikkal és szervízkamionjaikkal is. Igazi világsztár, Orlando Bloom játsza a filmben az extralehetőségeket adó Nissan marketing vezetőjét, Archie Madekwe pedig a fiatal játékos, aki a gép mellől a versenyautók kormánya mögé kerül.

Manta Manta – autóversenyzői életút

Aki már 1991-ben is benzingőzben megfertőzött volt, az bizonyára emlékszik a Manta, Manta című filmre, amely nemcsak Németországban, hanem hazánkban is óriási sikert aratott, bár emlékeim szerint akkor inkább még videón aratta le a babérokat. Bő 30 évvel később leporolták a német nagymenőt Til Schweigert és újra főszerepbe ültették Bertit az egykori autóversenyzőt. A második rész önállóan is megállja a helyét, így aki még nem ismerte korábban annak „újszülöttként” sem okoz hiányérzetet, ha ezzel kezdi a sorozatot.

F1 filmek: engedéllyel és a nélkül

Schweiger egyébként főszereplő volt Sylvester Stalonne 2001-es F1-es filmjében is, de akkor a Formula-1 vezetője Bernie Ecclestone nem adott engedélyt az F1-es kocsik, versenyek felhasználáshoz, így Stalonne Indycar autókkal hozta össze a mozit. Jelenleg valami hasonló filmen dolgozik Brad Pitt is, neki az amerikai jogtulajdonos megadta az F1-es forgatási lehetőségét, bár tény, hogy mindez biztosan könnyebb úgy, hogy a film producerei között a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is megtalálható.

Márka (reklám)film I.

2019-ben óriási siker volt „Az aszfalt királyai” című autós mozi, amely a Ford csapat történelmi Le Mans-i sikerét dolgozta fel a Ferrarival szemben. A Matt Damon és Christian Bale főszereplésével forgatott eposz az autóversenyek egyik hőskorába repített el bennünket, és simán megérdemelt volna egy szobrocskát az Oscar-díjátadón is.

A Ferrari sem maradhat ki

Hasonló izgalmakat ígér az Enzo Ferrari életét feldolgozó mozi is ami karácsony tájékán érkezik a filmszínházakba. A Ferrari autógyár alapítóját az az Adam Driver alakítja, aki a Gucci ház című filmben tökéletesen formálta meg Maurizio Gucci karakterét, mellette Penélope Cruz és Shailene Woodley parádézik.

Bond, James Bond

Ha meghalljuk a James Bond nevet akkor szinte minden autórajongónak az Aston Martin jut eszébe (persze csak a vodka Martini után, ami tudjuk, hogy rázva és nem keverve az igazi). Azt viszont nem mindenki tudja, hogy az első filmben egy Sunbeam, a másodikban egy Bentley és csak 1964-ben debütált a sorozatban a patinás brit márka a legendás DB5-el. Ugyan az eddig elkészült 25 rész alatt több autógyár impozáns modellje is megfordult a vásznon, de Daniel Craig utolsó Bond mozijában az angol gyár több régi Aston Martint is előhúzott mielőtt az aktuális csúcsmodell, DBS Superleggera elkápráztatott mindenkit a titkosügynök mozi jubileumi 50. évében.

Tekintse meg Flottakezelési ajánlatainkat | MHC Mobility

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

Speedzone.hu Behaviour HR Magazin TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre.
Értesüljön a legfrissebb információkról és a különleges ajánlatokról.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Több információ. OK