Idén első alkalommal rendezték meg a Teqball Fesztivált, melynek keretén belül a sportág egy másik vonalának, a Teqvoly összecsapásainak is nézői lehettünk. Az eseménynek Esztergom adott otthont, ahol nemcsak a flottánkkal voltunk jelen, hanem támogatóként is exponáltuk magunkat. A négynapos rendezvény kiváló alkalom volt arra is, hogy az összecsapások mellett egy kicsit beleássuk magunkat ennek a fiatal sportágnak a történetébe és megszólaltassuk a Teqball sport egyik legsikeresebb játékosát, a négyszeres világbajnok Blázsovics Ádámot is.
Írta: Barna András Képek: Balogh Róbert
Az esztergomi Bazilika, a karnyújtásnyi távolságban folyó Duna és a távolban ívelő Mária Valéria híd adja a Rugby aréna díszletét, ahol július utolsó hétvégéjén rendezték meg az I. Teqball Fesztivált. Rendhagyó módon ezúttal az álarcos gladiátorok tojáslabdája helyett most egy másfajta labdáé volt a főszerep. A gyepet megannyi játéktér tagolta és a jobb időket látott öt yardos vonalak ezúttal az ívelt asztalok árnyékában hűsöltek. Az amerikai életérzést pedig erre a négy napra leváltotta a magyar sport hungarikuma, a Teqball. Története némi romantikával indul, ötlete pedig egy beton pingpongasztalon játszott lábtenisz meccs végén pattant ki 2000. nyarán Borsányi Gábor fejéből. Az egykori labdarugó az említett ominózus játék után elkezdett azon gondolkozni, hogy ha az asztal a hagyományostól eltérően meg lenne hajlítva, akkor sokkal gyorsabb és élvezetesebb lehetne a játék. Az ötlet akkor dobozba került és csak tizenkét évvel később került elő újból, amikor Borsányi elmesélte elképzelését Huszárik Viktornak, akivel együtt szinte azonnal nekiláttak a projekt fejlesztésének. Nem sokkal később Gattyán György is csatlakozott a programhoz és azóta hármuk neve fémjelzi a Teqballt. 2016-ra állt össze minden és még az év őszén debütált a labdajátékok új üdvöskéje, aminek egyik nagykövete nem kisebb sztár, mint Ronaldinho brazil labdarúgó lett. Felgyorsultak az események is, 2017-ben megalakul a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ), aminek mára 120 tagja van és ez egyik legfontosabb célja, hogy a sportág bekerüljön az olimpiai játékok programjába. Még a szövetség megalakulásának évében megrendezték az első világbajnokságot is, aminek Budapest adott otthont. A pingpongot és a lábteniszt ötvöző sportágnak az egyik legsikeresebb játékosa a négyszeres világbajnok, Blázsovics Ádám.
Ádámmal a lelátón beszélgettünk, ezt tűnt a legnyugodtabb helynek az első nap délelőttjén, nem úgy a játéktér, ahol éppen a selejtezők folytak és pezsgett az élet. Beszélgetőtársam nemcsak szenvedélyes sportember, hanem igazi lokálpatrióta is – tudom meg nem sokkal később. Bár már Budapesten él – mondja – minimum egy hónapban egyszer haza kell mennie Sümegre, visszahúzza a szíve a sportpályafutását is ott kezdte igaz nem labda - hanem a küzdősporttal.
Barna András (B.A.): A küzdő- és a labdasportok aligha vannak rokonságban egymással, hogy jutottál el az aikidótól a teqballig?
Blázsovics Ádám (B.Á.): Nagyon mozgékony gyerek voltam, emiatt tulajdonképpen alig vártam, hogy sportolhassak. A géneket valószínűleg édesanyámtól örököltem, aki, noha csak amatőr szinten, de sokáig kézilabdázott, ez is közrejátszhatott abban, hogy már viszonylag korán elindított ezen az úton. Tíz évesen beíratott aikidózni, majd öt évvel később váltottam és a sümegi labdarugó csapatnál folytattam.
Nagyon jó időszak volt, a sikerélmények is viszonylag gyorsan jöttek, U16-ban a nyugati csoport gólkirálya lettem.
B.A.: A sporthoz kötődő élmények, sikerek mennyiben határozták meg a további életedet?
B.Á.: Az érettségi után nagyon nehéz döntés előtt álltam. A sport mellett vonzott a műszaki, illetve a mérnöki pálya is. A nagyszüleim – akikkel rendkívül jó kapcsolatom volt mindig is – matek és kémia tanárok voltak és sokat segítettek az iskolai éveim alatt. Nagyban nekik is köszönhető, hogy felkeltettek bennem egy más irányú érdeklődést is, ráadásul az édesapám is az építőipari pályán dolgozott, ami szintén inspirált. Ugyanakkor a sport nyújtotta közeg egyfelől annyira magába szippantott, hogy erről nem akartam lemondani, másfelől pedig addig szerettem volna sportolni, ameddig csak lehet. Szóval nem tudtam, melyik ujjamba harapjak, így a sport mellett a mérnöki vonalat is megjelöltem a felvételi lapomon, de első helyre mégis a Testnevelési Egyetemet (TE) tettem, ahova fel is vettek testnevelő-edző szakra.
B.A.: Otthon nem volt egyik vagy másik oldal felől valami nyomás, hogy melyik irányt válaszd?
B.Á.: Nem, teljesen rám bízták a döntést, hozzátéve azt, hogy a TE mellett később jelentkeztem az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karára is, ahol most kezdem a harmadik évemet a négyből. Mindenképpen két diplomát szeretnék.
B.A.: Ha nem tanulsz és sportolsz, akkor mivel foglalkozol?
B.Á.: Jelenleg a Taksonyi Teqball SE-nél van profi sportolói státuszom, de korábban is sportvonalon dolgoztam, különböző területeken és minőségben.
B.A.: Visszatérve: hogyan lett végül a labdarúgásból Teqball?
B.Á.: Amikor felkerültem az egyetemre, csapatot is váltottam, de az már egy egészen más közeg volt és hogy őszinte legyek, nem éreztem magamat otthonosan benne. Többször honvágyam is volt, ezért gyakran hazamentem. Tulajdonképpen a sors megoldotta a helyzetemet, mert ebben a dilemmás időszakban meghirdettek egy Teqball tornát, ahova az egyik sümegi ismerősömmel beneveztem. Bár nem ismertem, de nagyon tetszett ez a sport, mert nagyon technikás és nem tizenegy ember kell hozzá, hanem maximum kettő. Az említett első torna után a fókusz nagyon gyorsan átkerült a futballról a Teqballra és ezért kerestem is valakit, akivel edzeni tudtam. Eleinte beton pingpongasztalon gyakoroltunk a Vérmezőn. Szerencsére ez viszonylag rövid ideig tartott, mert az egyetem is beszerezett egy asztalt, így minden feltétel adott volt a fejlődéshez. Ettől kezdve minden megszerzett tudásommal azon voltam, hogy különböző edzésterveket állítsak össze ehhez a sporthoz. És ez működött is és elindultam a fejlődés útján. A nagy áttörést az első világbajnoki kvalifikáció volt, ahol mindenkit meg tudtam verni, aki addig legyőzött engem. A világbajnoki győzelem után határoztam el véglegesen, hogy én ezzel nagyon komolyan akarok foglalkozni.
MHC Mobility és a Teqball: Minden kicsiben kezdődött
A Teqball és az MHC együttműködése 2019-ben két ügyvezetői jármű teljes körű flottakezelésével kezdődött. Három év elteltével közel húsz autóra bővült a flotta, és az együttműködés immár szponzori – partneri formában folytatódik. Az MHC Mobility Magyarország mobilitási megoldásaival támogatja a Teqball-t, hogy elérje célját: olimpiai sportággá váljon.
B.A.: Azóta több címet is magadénak tudhatsz, milyen eredményeid voltak még?
B.Á.: Én az elmúlt öt-hat évben csak ennek a sportnak éltem, ezalatt 45 nemzetközi győzelmet értem el, ebből négy világbajnoki címet: hármat egyéniben, egyet pedig párosban, de szeretnék vegyes párosban is a dobogó legfelső fokára felállni.
B.A.: Négy világbajnoki cím után mi inspirálja az embert?
B.Á. Korábban a bakancslistámra a címvédés és a világbajnoki mesterhármas volt felírva. Az, hogy 2019-ben Bányik Csabával párosban is világbajnoki címet tudtunk szerezni, az óriási dolog volt. Most, ahogy azt korábban említettem, ugyanezt vegyes párosban szeretném elérni, amihez úgy néz ki, meg is van a partnerem, akivel jól kiegészítjük egymást - mert amíg én védő, addig ő ízig-vérig támadószellemben játszik. Szóval mindig vannak új célok.
B.A.: A Teqball nagyon fiatal sportág, de úgy tűnik, hogy töretlen lendülettel hódítja meg a világot, már számos nagy csapat edzésprogramjában is megtalálható. Belülről hogy látja, éli meg ezt az ember?
B.Á.: Idehaza a Teqball nagy népszerűségnek örvend és itt van a legtöbb és a legjobb játékos is. Mellettünk a lengyelek és a székelyudvarhelyiek képviselik a legerősebb mezőnyt, rajtunk kívül ők is nagy tömegeket mozgatnak meg. Az említetteken kívül ugyanakkor Európa szinte minden országa képviselteti már magát ebben a sportban, a környező országok pedig kifejezetten aktívak ebben. A fesztiválra is sok szlovák, szlovén, szerb csapat érkezett, hogy csak néhányat említsek. Klubszinten is dinamikus a fejlődés, egyre több alakul, mert egyre többen vannak olyanok, akik profi szinten akarják űzni ezt a sportot. Most a legjobb helyre jöttek, hiszen itt vannak a legjobb játékosok is, akiktől tanulni lehet. A Teqball egy sor stílust generált, amiből mi csak egyfajtát képviselünk, az úgymond „egy-két érintéses védő lecsapós” stílust. De például a thai játékosoknál az akrobatikus játék terjedt el, ahol a felugrást – nyilván nem minden esetben - egy szaltó követi és utána rúgják el a labdát.
B.A.: A Teqballról elmondhatjuk, hogy ez egy „kortalan” sportág, mert nagyon sokáig lehet űzni. Gondolkoztál már ezen, hogy meddig csinálod?
B.Á.: Szoktam erre gondolni, ma azt mondom, hogy 35 éves koromig biztosan csinálom, vagy tudom csinálni.
B.A.: Később is ebben a sportágban képzeled el magad, vagy visszamész a polgári életbe, nota bene építőmérnökként dolgozol majd?
B.Á.: Ezen is sokat gondolkozom, mert hiába lesz meg mérnökként az elméleti tudásom, a profi sport kivesz most egy olyan életszakaszból, ahol tapasztalatokat lehet szerezni. Szóval próbálok olyan megoldást találni, ahol ezt, ha nem is teljes mellszélességgel, de tudom csinálni. Azt sem tartom kizártnak, hogy maradok a sportágon belül, de az nyilván attól is függ, hogy a Teqball hova fog fejlődni a következő évek során. Kiépül-e addigra egy olyan rendszer, amibe megéri majd integrálódni és akár elhelyezkedni edzőként szövetségi vagy nemzetközi szövetségi szinten. Szóval vannak elképzeléseim, de ezt mind attól függ, hogy hova fejlődik a sportág.
B.A.: A Teqball egy olimpiai aspiráns sportág, előbb-utóbb szerintem biztosan az lesz, ami új perspektívákat nyithat, ami tágíthat a te jövőképeden is és akár egy olimpiai cím lehetséges megszerzése is látótávolságba kerülhet akkor. Nagyon hipotetikus vagyok?
B.Á.: Ez kétségtelenül így van, a kérdés, hogy mikor válik valóra ez a dolog. Ugyanakkor nincsenek olimpiai álmaim. Mindazonáltal nagyon boldog vagyok, mert gyerekként soha nem gondoltam volna azt, hogy én bármilyen sportágban világbajnok leszek. Nyilván kaptam ezen a lehetőségen, edzettem, gyakoroltam és nincs nap, amikor ne gondolnék a Teqballra, amit mindennap csinálok, ha tudom. Viszont az, hogy ebből egy olimpia legyen, mondjuk 2028-ban, amikor én 34 éves leszek, az még egy sor kérdést felvet bennem, nem beszélve az akkori fizikai állapotom minőségéről.
B.A.: Te egy csapatsportról váltottál, ha valaki el akarja kezdeni ezt a sportot űzni, neki mit tanácsolnál, honnan induljon?
B.Á.: Attól függ, hogy az illetőnek milyen előképzettsége van. Ha például valaki labdarúgó volt, annak kevesebb türelemre van szüksége, ha nem akkor meg nagyon sokra. Ugyanis lassan fog jönni a sikerélmény, mert nagyon nehéz megsaccolni például azt, hogy az asztalról milyen szögben pattan le a labda, hogy csak egy dolgot említsek. Erre egyébként viszonylag rövid időn belül – akár egy hónap alatt - rá lehet érezni, ugyanakkor a valódi sikerélmények fél-egy év után jöhetnek meg majd. Hogy ez teljesüljön, ahhoz mindenképpen heti három alkalommal ott kell állni az asztal végén másfél-két órát játszani, gyakorolni és a megszerzett tudást aztán minél több amatőr versenyen kipróbálni, hiszen ez ad képet majd a tudásról.
A Teqball számokban
- Több mint 100 országban 5000 játékos
- 141 nemzeti szövetség
- Több mint 2000 egyesület szerte a világban
- Több mint 2000 kiképzett bíró
- Már négy világbajnokság került megrendezésre (2017, 2018, 2019,2021)
- A Teqball már három kontinens olimpiai szervezete által elismert sportág (OCA, ANOCA,ONOC)
- A GAISF teljes jogú tagja
