Elektromobilitás

Kínai térhódítás: A kivitelezés elkezdődött

Kínai autógyártásról szóló cikksorozatunk végéhez értünk, első részben megírtuk miként tanultak meg autót gyártani, második részben a BYD sikertörténetéről számoltunk be. Most pedig következzék a térhódítási terv ismertetése. Tények, tervek, és tanulságok, amelyekből mi is európaiak tanulhatnánk.

Status quo

A kínai autógyártók 1980-tól a kétezres évek elejére megtanultak autót gyártani. Sőt az idei év első negyedévében elérték, hogy a saját piacukon is átvegyék a vezetést ugyanis a kínaiak is megszerették a saját márkás autóikat. A keleti és nyugati autógyártóknak újra kell építeni startégiájukat, mert megfordult az autógyártás., …


A BYD lett a világelső gyártó az új energiás autók terén.

A bumeráng visszafordult

A harminc-negyven éve létrejött kínai-európai/japán/koreai/amerikai vállalkozások lassan okafogyottá válnak, hiszen a saját márkás autókra nagyobb az igény így visszájára fordult szinte minden. Ezekben a közös gyárakban mára nem a belpiacra, hanem exportra gyártanak, mint Kínából hajózik ki például a BMW iX3 és a Volvo EX30 Európába; a Buick Envision és a Lincoln (Ford) Nautilus pedig USA-ba. Ez már hatalmas mennyiséget tesz ki, ahogy a képen is látszik a SAIG-GM nemrég ünnepelte az egymilliomodik export jármű útrabocsájtását. A Hyundai és a Kia üres gyártósorait adja bérbe, egyes márkák pedig gyakorlatilag kivonulnak, mint például a Jeep, a Suzuki, az Acura és a Mitsubishi.

Mi történt Kínában? 

A homokóra átfordult, nem csak a belpiacon, hanem technikai fronton is. Beértek az elektromos autó fejlesztések. 2008-2010 körül indult az átállás, mikoris beismerték, rájöttek belső égésű fronton nem lesz lehetséges az előzés, így ráálltak teljes mellszélességgel az új energiájú járművekre (NEV) 2025-re 20%-os piaci részesedést tűztek ki célul az újautó eladások között. Az ötéves terv - talán mondani sem kell - hamarabb már ‘22-ben teljesült és a prognózisok szerint idén már 35% lesz ez az arány. Míg 2020-ban 1.3 millió, addig 2022-ben már 6.8 millió NEV talált gazdára. A rossz nyelvek szerint ebből sok “saját regisztrált” autó van, hogy felvegyék rá a belpiacost támogatást, ami akár igaz is lehet, de ekkora arányban képtelenség.


A kínaiaknak jóval több olcsó modell áll rendelkezésre.

Mit jelent a NEV?
NEV new energy vehicles - új energiával működő járművek összessége: PHEV és BEV leginkább, de FCEV (üzemanyagcellás) járművek is ide tartoznak.

Tiltott támogatások?

Ursula Van Der Leyen egyik nyilatkozatában tiltott támogatást sejtetett a kínai járművek előretörésében, amelyet az EU ellenőrizni kívánna a jövőben. Támogatások természetesen voltak, minden létező szinten: gyárépítés, infrastruktúra fejlesztés, munkaerő támogatás és vásárlást ösztönző kedvezmények is egyaránt. Kínában ötször több inszentívet osztott ki mint például USA, amely ha a vásárlók számában nem is azonos méret, de Kína autópiaca csak kétszer nagyobb az amerikainál…

Hogyan lehetne ellenőrizni? - teszik fel a kérdés sokan. Kína tervgazdasággal erős állami irányítással működik - nehezen hihető, hogy egy-egy autógyár mosolyogva nyitná ki könyvelését az EU előtt - miért is?

Árazás - nekik már sikerült

Kínában a legolcsóbb elektromos autó 8%-kal olcsóbb a legolcsóbb belső égésű autónál. Magyarországon a legolcsóbb benzines 4.9mFt, míg a legolcsóbb elektromos 6.8mFt. Nyilván ez egy alma-körte hasonlítás, de amíg a nyugati gyártók sorra hozzák ki a drágábbnál drágább elektrifikált csodákat, addig Kína már a megfizethető kategóriában átveheti világbajnoki címet. Lehet már eleve feladták, hiszen a legtöbb nyugati gyártó leginkább kínai esetleg koreai vagy japán készakkumulátort szerel be járművébe - amellyel így akár 20-30%-os ár hátrányba tud kerülni.

Kínai autók mindenütt olcsóbbak lokális vetélytársaiknál.

Márkamustra: sztárok és start upok

Európai sztároknak nevezhetjük a nagy állami SAIC-ot (pl: MG), és a két privát márkát a BYD-t és a Geely-t (Volvo, Polestar, Link&Co). Ők hárman hatalmas erőkkel és látványos eladásokkal kezdték el egy-két éve meghódítani Európát, az MG és a BYD már itthon is elérhető.

A start upok, melyek a Tesla mintájára indultak el a 2010-es években egyelőre vegyes - hol ígéretes, hol lemaradó - eredményeket mutatnak, de úgy tűnik itt is ígérkezik megoldás. Elkezdődött ugyanis a konszolidáció, és a nagy állami, vagy akár nyugati autógyártók be-be vásárolják magukat a TOP3-ba: Nio, XPeng és LiAuto. A Nio-ba a kínai állami Chang’an, az XPeng-be a VW, a Leapmotorba pedig a Stellantis szerzett részesedést.


Tesla “inspirálta” XPeng.

Ellenszer?

A demokrácia - válaszolja egy interjúban a brazíliai Carlos Roma, aki néhány évig a BYD-nál az autófejlesztési csapatának vezetője volt. Majd bővebben kifejti, hogy míg a kínai gyárban végleges terveket megvalósítás közben nem lehet újragondolni, továbbfejleszteni (“Ki vagy, hogy megkérdőjelezd az elfogadott terveket?”), addig a világ más országaiban az egyéni kreativitás és a folyamatos fejlesztési motiváltság benne van a “legutolsó” munkásban is. 

Autó helyett komplex mobilitás szolgáltatás - ez a másik, amiben (még) főleg az európaik állnak nyerésre. Ahogyan Dieter Zetsche Mercedes-Benz vezér 2015-ös leköszönő beszédében is kifejtette: Mostantól nem autógyártók, hanem mobilitás szolgáltatók leszünk. Európa és az európai közlekedés egyre jobban mobilitás szolgáltatásban látja a megoldást és ilyenformán a kínaiak még nem egészen kapcsolták össze magukat. (Például a BYD gyárt napelemet is. Mi lenne, ha egy csomagban tudná az ember szolgáltatásként kapni az autót, a töltőt, és a napelemrendszert?)

Újragondolás

Talán nem késő még újragondolni a terveket, és szélesebb szemszögből elemezni, mintsem hogy csak az autók zéró emissziós célját üldözni. Most már eléggé látszik, hogy ha kizárólag ezt a célt tartjuk szemünk előtt Európa utolsó stratégiai iparágazatát jelentős kockázatnak tesszük ki. 

Nem csak a gyártókat, hanem a munkahelyeket, és az európai népesség mobilitását, amely a gazdaság egyik motorja. 

Természetesen bolygónkat nem fogyaszthatjuk el unokáink elől, de van köztes megoldás, amellyel a közlekedési, gazdasági és a környezetvédelmi normák is harmóniába kerülhetnek, ahelyett, hogy egy másik szinguláris megoldás - kitettség felé haladunk.

A kínai versenyelőny 3+1 alappillére

Három fontos lépés, amit a kínai autógyártás már meglépett, az európaiak még nem.

  • Mérnök vezérelt tervezés helyett felhasználó vezérelt! Régen a vásárlás döntő szempontjai között volt a motorizáltság és egyéb technikai fejlesztések, jelenkorban pláne az NEV járműveknél sokkal fontosabb az ügyfélélmény.
  • Ügyfélélmény vezéreltség alapon sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a stílusra, a infotainment-re és annak mobil eszközökkel való összekapcsolhatóságára, a többit csak elég jóra fejlesztik: mint például rugózás, zajszint, mert ezek egyrész szoftveresen utóhangolhatók vagy a fejlett vezetéstámogató rendszerekkel (ADAS) áthidalhatók. Mondhatjuk, hogy az új vevő már nem vezetni szeretne, csak irányítani.
  • Start up - behatoló mentalitás a védekező magatartás helyett. Új gyártóként nincs mit veszteni, minél gyorsabban érjük el az új piacokat - míg a tradicionális autógyártók sokkal biztosabbra mennek, hiszen van miből (piac, márkaérték, hírnév) veszíteni. 
  • A kínai állam nem csak a célt tűzte ki, hanem a megvalósításhoz is komoly forrásokat biztosított. Míg az EU kapcsán sokszor azt érzi az átlagember, hogy a célokat a vállalatoknak és a magánszférának kell megvalósítania saját pénzén, addig Kínában totális összefogás valósul meg - érdemes lenne ebből tanulni.

A kínai autógyártás térhódítása nemcsak a hagyományos piacokon érezteti tehát hatását, de a közlekedési szektor számos más területén is megfigyelhető. A kínai gyártók nemcsak autók, hanem átfogó mobilitási szolgáltatások fejlesztésére is összpontosítanak, amelybe beletartozik a járművek bérlése, illetve haszongépjárművek széles körű kínálata. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni a teherautó bérlés lehetőségét is, amely egyre népszerűbbé válik a nagyobb flottaigényű cégek és vállalkozások körében, köszönhetően a kínai márkák versenyképes áraiknak és modern technológiai megoldásaiknak. Ez a megközelítés újabb kihívást jelenthet az európai ipar számára, ugyanakkor lehetőség is a tanulásra és fejlődésre.

Tudjon meg többet VillanyFlotta szolgáltatásainkról! | MHC Mobility

Szeretne autót bérelni?

Hívjon minket
+3696519995

Lépjen kapcsolatba velünk

Partnerek

The Zone TrendFM Gazdasági Rádió Portfolio.hu

Hírlevél feliratkozás

* indicates required

Ne maradjon le a legújabb híreinkről, ajánlatainkról és iparági újdonságainkról – csak egy kattintásra van tőlük.

Bármikor leiratkozhat a hírleveleink alján található linken keresztül. Az adatkezelés részleteit az Adatvédelmi Szabályzatban találja.

We use Mailchimp as our marketing platform. By clicking below to subscribe, you acknowledge that your information will be transferred to Mailchimp for processing. Learn more about Mailchimp's privacy practices.