Kiss Anikó sokáig tanítói álmokat dédelget, azonban a sors más utat szánt neki. Ennek okán kilépve a nagybetűs életbe katedra helyett a flottakezelésben találja magát. Egykori cége tulajdonosváltása miatt pályájában néhány év kényszerű kitérő következik, majd visszatér erre a területre. Az EuroFleetnél helyezkedik el, ahol irodavezetőként kezd, majd pár évvel később pénzügy vonalon folytatja céges karrierjét. Három éve az értékesítés támogatás üzletág vezetője, mindemellett társadalmi munkákban is egyre aktívabb szerepet vállal.
A nyár derekán készült az interjú. A tikkasztó hőségben úgy éreztem, hogy még maga az irodaház is elment szabadságra, mert a légy zümmögését is meg lehetett hallani, akkora csend vett minket körül. Miközben Anikóval túlestünk a formaságokon, az volt az első benyomásom, hogy ez a minket körülvevő zavartalan csendesség jól passzol vendéglátóm személyiségéhez. Néhány másodpercig el is kalandozom ezen a gondolaton, miközben nem tudom nem észre venni, hogy Anikó nyugodt kiegyensúlyozottsága mögött meghúzódik egy céltudatos karizma is. Utólag bevallhatom, nem számítottam könnyű beszélgetésre, mert úgy éreztem, hogy vendéglátóm nem egy anekdotázó típus. A klasszikus történetek valóban elmaradtak, helyettük viszont olyan szívből jövő gondolatokat kaptam, amik azóta is visszacsengenek bennem.
Mit gondoltál a jövődről, mi szerettél volna lenni?
Noha közgazdasági szakközépiskolában végeztem, a vágyam az volt, hogy tanító néni legyek. Sajnos nem sikerült bekerülnöm a főiskolára, ennek okán maradtam a gazdasági vonalnál. Ma már azt gondolom jó, hogy ez így alakult. Pár évvel később – akkor már munka és család mellett – közgazdász diplomát szereztem a Széchenyi István Egyetemen.
A tanítás melletti elhivatottságodnak egyébként volt valami inspiráló oka, mondjuk családi vonalon?
Abszolút értékében nem, bár az édesanyám dadus volt az óvodában. De nem ez volt a fő motiváció, hanem az, hogy nagyon szeretem a gyerekeket és értem is őket, ezért a tanítói pálya számomra egyértelmű volt. Ez az álom azonban elszállt, és jöttek a munkahelyek.
Ezek során kerültél kapcsolatba a flottakezeléssel?
Igen, öt évig dolgoztam az X-Rent Kft.-nél értékesítési asszisztenseként, majd, amikor a céget eladták, akkor egy grafikai stúdiónál lettem irodavezető. Később Csőre Tamás – akivel az X-Rent-nél is együtt dolgoztunk – hívott át az EuroFleethez ugyanebbe a munkakörbe. Így kerültem vissza a flottakezelésbe. Szerencsére, lehetőség van arra, hogy az ember több területen is kipróbálja magát. Ennek és a gazdasági végzettségemnek köszönhetően kerültem át pár év múlva a „back office-ra”, később pedig finanszírozási területre, ahol az volt a feladatom, hogy megkössem a lízingszerződéseket és megszervezzem az autók határidőre történő átadását bérlőinknek.
Talán azért, mert én igen erősen humán beállítottságú vagyok, mindig meg szoktam kérdezni a gazdasági területen dolgozókat, hogy ők hol élik meg a számok világában a sikerélményt. Te hol, hogy?
Számomra ezt nagyon egyszerű megválaszolni. A „DISC” személyiségtípusok közül, én a „Compilance”, azaz szabálykövető típusokhoz tartozom, amit kék színnel szimbolizálnak. A kékekre nagyon jellemző, hogy szeretik a rendet, a pontosságot, ami nekem lételemem. Örömet okoz az, ha egy ügyet precízen, pontosan úgy tudok elintézni, hogy annak minden egyes pontja rendben van. A munkafolyamat ma is ugyanaz, mint évekkel ezelőtt, csak a mennyisége változott. Ugyanakkor minden ügylet más, mert mindegyik mögött van egy történet. Ahhoz, hogy egy autót a bérlőnknek rendben átadjunk, sok mindennek kell történnie. A szervezés jó kommunikációs-, problémamegoldó- és szervezőkészséget igényel, hogy csak néhányat említsek az ismérvek közül. Szóval a feladat komplexitása túlmutat a számokon.
A jelenlegi gazdasági és az autóipart érintő helyzet leszivárog-e, és ha igen, mennyiben érezteti hatását a te-ti munkakörötökben?
Érdekes, amit kérdezel. Világjárvány, készlethiány, háború. Eddig csak a tankönyvekből tanultam ezekről a dolgokról, és a gazdaságra gyakorolt hatásairól. Most pedig saját bőrünkön érezzük mindezt, a hétköznapjaink részévé váltak. Emlékszem 40 évvel ezelőtt 2 évet vártunk a Trabantunkra, hogy megérkezzen. Nem gondoltam, hogy ez valaha újra bekövetkezhet. A jelenlegi helyzetben általános, hogy 52-70 hetes szállítási határidőt igazolnak vissza a márkakereskedők egyes márkáknál. Sőt tovább megyek, most már ennek is örülünk, mert sokkal jobb, mintha az állna a visszaigazoláson, hogy a szállítási határidő „nem meghatározható”. Nem elég, hogy a kamatok az egekben vannak, az autók késve érkeznek, ha megérkeznek nem azzal a felszereltséggel és áron, mint amin megrendeltünk azokat.
A késedelmes szállítást, az autó árának vagy felszereltségének változását, a magas kamatok miatti bérleti díj növekedést kommunikálnunk kell a bérlők felé. Nem egy hálás feladat. A bérlőinket korrektül a tények ismeretében tájékoztatjuk. Mi is elszenvedői vagyunk a helyzetnek, nincs ráhatásunk a történésekre. Nagyon sok szerződésmódosítást kell emiatt készítenünk, a kollégáimra plusz teherként hárulnak ezek a feladatok.
A piaci környezet változása minden szereplőt egyformán érint, amire mindenki a maga módján és tudása szerint reflektál. A történések a munkavállalói oldalt sem hagyták érintetlenül. Mit kellett újra gondolnod vezetőként?
Az én csapatom két részből áll, az egyik fele az értékesítési asszisztensekből, akiknek az a fő feladatuk, hogy minden adminisztrációs terhet levegyenek az értékesítő kollégák válláról. Így ők készítik el a kalkulációkat, az ajánlatokat a teljes szerződéses dokumentációt. A csapat másik fele, az értékesítési projektkoordinátorok pedig megszervezik az autók határidőre történő átadását a szerződésben szereplő szolgáltatástartalommal. Az ügyvitelben és a metodikában korábban szinkronban levő arányok teljesen elcsúsztak a megszokotthoz képest. Egy újabb kényszerű szituációval kellett szembenéznünk akkor is, amikor a készletes kocsik már elfogytak, viszont a megrendeltek még nem érkeztek meg, szóval ez az állapot begyűrűzött hozzánk is, ami kizökkentett bennünket a megszokott ritmusunkból. De szerencsére ezt a teljesen hektikus változó helyzetet úgy tudtuk megoldani, hogy emiatt például senkit nem kellett szabadságra küldeni. Számomra óriási kihívást jelentett kezelni ezt a helyzetet, hiszen felelősséggel tartoztam a kollégáim felé. Nem feltétlenül munkát volt nehéz találni számukra, hanem az, hogy a home office alatt is megmaradjon a csapategység. Ennek okán minden nap meetinggel kezdtünk, ami nem az ellenőrzésről szólt leginkább, hanem arról az egységmegtartásról, amit már korábban is említettem. Az első időszak nagyon nehéz volt, de láttam, hogy nagy szüksége van mindenkinek erre, hiszen nem jó hosszútávon egyedül, bezárkózva lenni. Büszke vagyok arra, hogy sikerült megtartanunk ezt a közösséget.
Három éve vagy ebben a pozícióban. Kívülállóként érzem benned a karizmát, de egy nagyfokú szerénységet és alázatot is. Ha meg kellene fogalmaznod a vezetői hitvallásod, mit mondanál?
Amikor ezt a megbízást elfogadtam, nem a pozíció érdekelt, hanem a feladat. Kihívás volt számomra a javából! Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy a kollégáim ne főnökként tekintsenek rám, hanem jó vezetőként. Azért dolgozom nap mint nap, hogy segítsem őket a munkájukban, mégpedig úgy, hogy ezáltal az ő szakmai és a személyes fejlődésük is biztosítva legyen. Szeretném, ha azt érzenék, hogy én ehhez hozzá tudok vagy tudtam tenni. Mind emellett pedig szeretnék példát mutatni szakmaiságban, kitartásban, a cég iránti lojalitásban.
Bármilyen módon van visszacsatolás?
Nálunk minden hét egy nagyon rövid megbeszéléssel kezdődik, amiben van munka, és megjelenik az emberi oldal is, illetve körvonalazódik a heti program. A hét utolsó napján ehhez hasonlóan van egy kiértékelés, és a hónap utolsó napjaiban pedig egy személyes beszélgetés – mi magunk között csak 1/1-nek hívjuk –, ahol visszajelzéseket adunk egymásnak oda-vissza. Nagyon fontos megjegyeznem, hogy mi soha nem kritizálunk, hanem építő jellegű visszajelzéseket adunk egymásnak. Szerintem ez szolgálja legjobban a fejlődésünket.
Ezeket a vezetői attitűdöket honnan meríted, mert úgy érzem – az elmondottakat hallgatva -, hogy ez a magatartás több, mint tudatos megnyilvánulás.
Nagyon egyszerű a válasz: önfejlesztéssel. Négy évvel ezelőtt életem egyik legjobb döntését hoztam meg akkor, amikor csatlakoztam a Győr Toastmasters klubhoz. Ez az Amerikában alapított nemzetközi szervezet azzal a céllal jött létre, hogy segítsen az embereknek leküzdeni a nyilvános beszédtől való félelmüket, valamint segítse a vezetői készségek kibontakozását. A vezetői fejlődésemet ennek a négy évnek köszönhetem. Itt jegyzem meg, mert kedves egybeesés számomra, hogy szinte napra pontosan akkor lettem a győri Toastmasters klub elnöke, amikor megkaptam a megbízást az értékesítés támogatás csapat vezetésére. A két vezetői szerep kéz a kézben járt. Amit tanultam a Toastmasters-ben azt alkalmaztam az cégnél és fordítva. Érdekes volt megtapasztalni milyen vezetőnek lenni egy nonprofit szervezetnél, és ezzel párhuzamosan milyen egy abszolút profitorientált, a versenyszférában működő vállalkozásnál.
Hogy találtál rá erre a klubra?
A közösségi médiában volt a Toastmastersnek egy hirdetése, aminek a szövegét elolvasva szinte teljesen magamra ismertem. Én mindig egy visszahúzódó, csendes ember voltam, sohasem szerettem a középpontban lenni. Mindenről volt véleményem, de féltem mások előtt megszólalni, ezért inkább megtartottam magamnak. Amikor megismertem ezt a klubot és annak működési metodikáját, nem volt kétséges számomra, hogy nekem itt a helyem. Hétről-hétre éreztem a fejlődést, amit az építő jellegű visszajelzéseknek és a bátorító, biztonságos közegnek köszönhetek. Rövidesen elnökké választottak, ami óriási elismerés és egyben felelősség volt számomra.
Elhallgatva téged úgy érzem, mintha még korántsem lennél a csúcson.
Lehet, hogy így van. Az viszont biztos, hogy tele vagyok energiával és célokkal. A Toastmasters-en belül a vezetői szerepektől visszaléptem, szeretnék teret adni és hagyni az új tagoknak is. Persze továbbra is részt veszek a klub életében, de ez már kevesebb időráfordítást igényel. A felszabadult időmnek természetesen megvan a helye, ősztől ismét be fogok ülni az iskolapadba.
A munka mellett van még egy terület, ami némileg keretet is adhat a beszélgetésünknek, hiszen ez téma visszakanyarodik a gyerekekhez. Alapító tagja vagyok a Vulkán Tehetséggondozó Társulásnak, aminek az a küldetése, hogy segítse a gyerekeket minél előbb elindulni az önismeret útján. Én hiszem azt, hogyha a gyerekek minél korábban megtanulják kezelni az érzéseiket, minél előbb megismerik önmagukat, annál nagyobb az esélyük arra, hogy boldog, sikeres, kiegyensúlyozott, „normális” felnőttekké váljanak. Önkéntesként tevékenykedem itt, és nemrégiben jöttem haza egy táborunkból, ami fantasztikusan sikerült. A négy nap alatt négy témakör – őszinteség, kreativitás, pénzügyek, önismeret – köré építettük fel az előadásokat. Én az első napon az erőszakmentes kommunikációról (zsiráfnyelv) tarottam előadást a táborlakóknak.
Picit az a benyomásom, mintha nagyon vékony lenne a mezsgye a munka, a munkán kívüli elfoglaltságod és a magánéleted között. Jól érzem?
Igen, jól érzed. Vannak napok, amikor összefolynak a dolgok. A szabadidő eltöltése egyébként egy érdekes kérdés. Én is, mint a legtöbb ember, szeretek utazni vagy télen elmenni síelni. Viszont, ha jól belegondolok, akkor ez az évből három, jó esetben négy hét. A szürke hétköznapokat én ezekkel a tevékenységekkel teszem színesebbé.
Otthon mennyire befogadóak vagy mennyire partereid ebben ezzel a „szellemi életvitellel”?
A párom teljes mértékben támogat mindenben. Sokat köszönhetek neki. A lányom felnőtt, a saját életét éli, már nem él velünk.
Közbevetőleg: a nyomdokaidban jár?
Részben, ugyanis kontroller egy budapesti cégnél, miközben tipográfus tervező mesterképzést végez, mert úgy érzi, hogy ez a terület sokkal közelebb áll hozzá, mint az Excel táblázatok. Rendszeresen találkozunk, elutazunk valahová együtt. Ilyenkor felcsipegetem a szeretetmorzsáit, aztán ismét jönnek a dolgos hétköznapok.
Egyébként nem titkolt tény, hogy amikor ő elment az egyetemre Budapestre, az egy nehéz időszak volt, mert nem találtam a helyem, de aztán szépen lassan kialakult minden körülöttem, újból megtaláltam az utam. Jó érzés megtapasztalni, hogy ötvenen felül is van élet.
Én vallom és a kortársaim is azt mondják, hogy ekkor fordul a lemez a „b” oldalára…
Igen és az legalább annyira igaz, hogy a „b” oldalon ugyanolyan, vagy még jobb számok vannak, mint a lemez első oldalán. (nevet)
Ha tetszett a cikkünk, és szeretné Magazinunkat igényelni, kérjük jelezze itt.
